Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

2018-06-29 16:55:53
A klub vezetése a különböző sporteseményeken és civil rendezvényeken történt tragikus halálesetek hatására döntött az életmentő készülék beszerzése mellett. A nemes kezdeményezést a Defibrillátor Plusz Kft. nagyobb kedvezménnyel, valamint díjmentes oktatással támogatta. Az ünnepélyes átadásra és az oktatásra június 25-én hétfőn került sor.
2018-06-28 13:54:39
RIPORT: Szabóné Tereánszki Nóra – pedagógus – KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája A Határtalanul pályázat keretében ismét Erdélyben kirándultak a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának 7. évfolyamos diákjai. Az úti cél Gyergyószentmiklós volt, ahol 5 napot töltött a közel 50 fős csapat. Az utazást gondos felkészülés előzte meg, melynek aktív részesei voltak a gyerekek is, akik aztán életre szóló élményekkel gazdagodva tértek vissza Kiskőrösre.
2018-06-26 08:47:50
2018-ban immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Trizoli Jótékonysági Futás és bringázás, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokra, s tegyen valamit a családok segítéséért. A rajttól a célig, vagyis Kecskemét és Kiskőrös között a távolság 57 km. Ezúttal is lehetett teljesíteni a távot futva, vagy bringával, egyénileg, vagy csapatban, sőt résztávokat is vállalhattak a résztvevők.
2018-06-26 08:43:10
Az elektronikus sport, röviden e-sport résztvevői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videojátékokkal, ebből fakadóan a játékos megjelölés mellett e-sportolóknak is nevezik őket. Magyarországon 2005-2006 óta van a köztudatban a kifejezés, de csak a 2010-es évek után nőtte ki magát akkorára, hogy többen is elismerik e szó valódi értelmét. 2017-ben az e-sport-közösség mintegy 385 millió embert jelentett világszerte. Kiskőrösön első ízben szervezett az érdeklődő fiatalok számára találkozót, játékot és e-sport versenyt a Győztes Kör Sportegyesület.
2018-06-22 14:22:30
A törvényi előírásoknak megfelelően „A tűzoltó parancsnok vagy kijelölt helyettese évente beszámol a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról.” Ennek megfelelően a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítása alatt működő Kiskőrös Hivatásos Tűzoltóságának parancsnoka, Paksi Dénes tűzoltó alezredes, elkészítette a beszámolót, mely tartalmazza a Kiskőrös Hivatásos Tűzoltóság által 2017. évben végzett munkát, valamint átfogja a térség katasztrófavédelmi eseményeit, és amely június 20-án szerdán került Kiskőrös Város Képviselő-testülete elé.
2018-06-22 14:20:44
„Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.” - Lasztovicza László igazgató búcsúzó gondolataiból való ez az idézet, mellyel június 16-án szombaton útjára bocsájtotta az idei végzős évfolyamot. Ünneplőbe öltözött a Bem József Általános Iskola erre a napra, hogy méltó helyet adjon a ballagóknak, életük egy fontos és meghatározó szakaszának lezárásához.
2018-06-22 14:18:43
„Találkozás és búcsúzás. Az élet annyi csak, Valaki jön, valaki megy, S az emlék megmarad.” - ezzel az idézettel kezdte beszédét Grausza Jánosné tagintézmény-vezető a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája végzőseinek június 15-i ballagásán. A megható és emelkedett hangulatú eseményen ezúttal is megtelt az evangélikus templom.
2018-06-22 14:16:51
Pál apostol korintusiakhoz írt első levelében olvashatjuk: Dicsőítsétek Istent testetekben! Ez volt a jelmondata a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola év végi csendesnapjának, mely a nyitó és a záró áhítat között 18 műhelyben nyújtott testnek és léleknek egyaránt tartalmas időtöltést.
2018-06-22 14:14:46
Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása. Ez a pontos neve annak az EFOP projektnek, melynek keretében térítésmentesen táborozhat sok-sok általános iskolás diák országszerte. A Kiskőrösi Tankerületi Központ 2 év alatt 110 millió forintot költhet 22 iskolájában napközis és bentlakásos táborok szervezésére. Ezek közül stábunk ezen a héten a KT Bem József Általános Iskola sport és kézműves táborában járt.
2018-06-22 14:10:51
Az elmúlt héten befejeződött a Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság küzdelemsorozata. Az eredményhirdetést és a záróvacsorát ezúttal a Szabadidő Presszóban tartották. Jöjjenek először az utolsó forduló eredményei:
2018-06-18 14:53:47
Mozgásban, játékban gazdag héttel, és a hagyományos diáknappal zárta a 2017/2018-as tanévet a KT Bem József Általános Iskola. A Győztes Kör Sportegyesület jóvoltából minden nap dartsozhattak a diákok, csütörtökön pedig többek között a floorball és az asztali foci világába is bepillanthattak.
2018-06-15 19:12:54
Közel ezren vettek részt június 10-én vasárnap délelőtt az öt kiskőrösi felekezet által szervezett ökumenikus családi nap nyitó istentiszteletén, melyet aztán egész napos, tartalmas programsorozat követett. A több helyszínen zajló események között minden korosztály megtalálhatta a számára hasznosat, érdekeset, szórakoztatót.
2018-06-15 19:11:05
Június első vasárnapján azokat köszöntjük, akik az egyik legszebb hivatást gyakorolják. Gyermekeket nevelnek, jellemet formálnak, példát mutatnak – ők a pedagógusok. Kiskőrös Város Önkormányzata hagyományosan színes műsorral, és elismerések átadásával köszöni meg áldozatos munkájukat. Az eseményt a Művelődési, Közoktatási és Sportbizottság koordinálja.
2018-06-15 19:06:41
EXAUDI-"Hallgass meg...". Ezt a nevet választotta a Farkasné Gombár Ildikó vezetésével Kiskőrösön tevékenykedő kamarakórus, akik június 7-én csütörtökön első önálló koncertjüket adták a katolikus templomban. Ez a húsvét utáni 6. vasárnap neve az óegyházi liturgia szerint. A zsoltárok könyve 27. fejezetének 7. versére utal, mely így hangzik: „Halld meg, Uram, hangomat - hívlak! Irgalmazz nékem és hallgass meg engem!”
2018-06-15 19:03:44
„Köszönöm” vacsorára hívta Gmoser Györgyné Zsuzsa néni vasárnap azokat, akik az elmúlt időszakban a legtöbbet tették a kiskőrösi szlovákság hagyományainak megőrzéséért, a közösség támogatásáért. Az újratelepítés 300. évfordulója, a magyar és a szlovák házelnök kiskőrösi találkozása, az ősök iránti hálából állított csodálatos dombormű ismét ráirányította a figyelmet arra a lelkes és áldozatos munkára, mely kiemeli városunkat a hasonló települések sorából.
2018-06-15 18:56:32
RIPORT: Kautzky Armand – Jászai Mari-díjas színművész Márciusban az emlékévet indító sajtótájékoztatón ismertük meg személyesen Kautzky Armand Jászai Mari- díjas színművészt, aki a Kiskőrös 300 programsorozat arca, kulturális nagykövete lett. Legközelebb pedig a Városalapítók Napján találkoztunk vele, ahol fontos feladatra kérték fel a szervezők.
2018-06-15 18:52:35
RIPORT: Boldoczki Gábor – trombitaművész Felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg több száz embert pünkösd hétfőn este az evangélikus templomban Boldoczki Gábor trombitaművész, aki a Városalapítók Napjának záróakkordjaként a Liszt Ferenc Kamarazenekarral adott koncertet. A kiskőrösi származású, ám ma már Budapesten élő, és a világot járó művész mindig örömmel lép fel idehaza. A helyiek büszkesége, és a felé áradó szeretet végig érezhető volt, és még emelkedettebbé tette a csodálatos zenei élményt nyújtó hangversenyt.
2018-06-15 18:50:27
RIPORTOK: Belák József – Kiskőrösi Dutra Baráti Kör Egyesület, Christer Esbjörnsson – Svédország, tolmács: Betz József A háromszáz éves Kiskőrös tiszteletére dübörögtek a lóerők a pünkösdi hétvégén. Immár hatodik alkalommal szervezte meg a Kiskőrösi Dutra Baráti Kör azt a találkozót, mely mostanra az ország legnagyobb ilyen jellegű eseményévé nőtte ki magát. Ezúttal is érkeztek dutrások az ország minden részéből, a német, svéd, dán és lengyel barátok részvétele pedig nemzetközivé tette az eseményt.
2018-06-15 18:47:58
RIPORTOK: Pataki Gyula, Fischerné Mónika, Opauszki Ede, Baranyai János, Benke László – mesterszakács, Kecskeméti János, Kothencz Lali, Nuszpel József, Filus Tibor, Torgyikné Danis Éva, Opauszki János Horhát Sándor
2018-06-15 18:38:52
RIPORT – Czérna János – edző – Kiskőrösi NKSZSE Zsubori Zoltán emlékére szervezett serdülő lány kézilabda-tornát a Kiskőrösi NKSZSE június 3-án vasárnap a KEVI sportcsarnokában. Az eseményen a hazai csapaton kívül pályára lépett a Hódmezővásárhely, a BVSC-Zugló és a Nemesnádudvar korosztályos csapata is.
2018-06-15 18:36:58
RIPORT: Király Viktor A Városalapítók Napját megelőző estére hagyományosan a fiatalok számára kínálnak programokat, koncerteket a szervezők. Ezúttal pénteken este Király Viktor szórakoztatta a többezres kikapcsolódni, szórakozni, élő zenét hallgatni vágyó tömeget Kiskőrös főterén.
2018-06-15 18:34:48
RIPORTOK: Varga Liviusz – Quimby, Balanyi Szilárd - Quimby A Városalapítók Napját megelőző estére hagyományosan a fiatalok számára kínálnak programokat, koncerteket a szervezők. Ezúttal pénteken este a Quimby zenekar szórakoztatta a többezres kikapcsolódni, szórakozni, élő zenét hallgatni vágyó tömeget Kiskőrös főterén.
2018-06-15 18:26:56
RIPORT: Szedmák Tamás – alelnök – Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület Településtörténeti kiállítás nyílt nemrégiben a Petőfi Sándor Művelődési Központ kamaratermében. A tárlat Kiskőrösön és a környéken feltárt régészeti leleteket, fotókat, múlt századi emlékeket, plakátokat, dokumentumokat és egy-egy témát, korszakot összefoglaló óriástablókat mutat be. A megnyitó előtt Szedmák Tamással, a szervező Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület alelnökével beszélgettünk múltról, jelenről és a jövőről egyaránt.
2018-06-14 18:23:13
RIPORT: Grünwaldné Takács Aranka – ötletgazda Május 16-án különleges ajándékot kapott a 300. születésnapját ünneplő Kiskőrös. A Kőrös-Körül Nők Egyesület szervezésében és támogatásával 37 horgolni tudó és szerető asszony készítette el február 15-e és március 22-e között, tehát kicsit több mint egy hónap alatt, azt a 300 szál piros és fehér rózsát, melyet Csányi Ibolya virágkötő mester kötött csodálatos csokorba. A Grünwaldné Takács Aranka ötlete nyomán megvalósult különleges alkotást Domonyi László polgármester vette át jelképesen a Petőfi Sándor Művelődési Központban.
2018-06-14 18:21:07
RIPORT: Supka Éva elnök – Kiskőrös Városért Alapítvány A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is. A városban több helyen színes szalagokat lengetett a szél május 1-jén. Reggel közel 30-an jöttek össze a főtéren a Kiskőrös Városért Alapítvány hívására, hogy városunk májusfáján, az évfordulóhoz kapcsolódva 300 szalagot lengethessen a szellő és hirdesse a fiatalság tavaszi örömünnepét.
2018-06-14 18:18:56
RIPORT: Kúti Erika – r. őrnagy A város nagycsoportos óvodásainak szól minden évben a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Zsebi projekt elnevezésű komplex baleset és bűnmegelőzési programja. A projektzáróra április 27-én, pénteken került sor, melynek központja a Batthyány óvoda udvara volt, de a mentőállomásra és a tűzoltó laktanya udvarára is ellátogattak a gyerekek.
2018-06-14 18:14:58
Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy az egyik olyan mese, melyet minden gyermek ismer, a Kiskakas gyémánt félkrajcárja. Ezt a klasszikust állította idén színpadra a Százszorszép óvónői bábcsoport. A bemutató május 3-án volt a Művelődési Központban, majd a Petőfi Kulturális Fesztivál keretében megrendezett első Bács-Kiskun megyei bábos fesztivál nézői is láthatták a következő hétvégén.
2018-06-14 18:12:04
1062-en indultak április 28-án a 15. Petőfi Túrán. Az ország minden tájáról, sőt a határon túlról is érkeztek résztvevők a hagyományos és nagyon népszerű teljesítménytúrára. 6 távon indultak a vállalkozó kedvűek, ki gyalog, ki futva, ki pedig kerékpárral. Az esemény a jeles alkalomra új arculatot is kapott, melyet Kutyifa Ági álmodott meg. A rendszeres résztvevők pedig új útvonalaknak örülhettek.
2018-06-14 18:09:56
RIPORTOK: Dr. Cseri Miklós – főigazgató - Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Lukács László – projektmenedzser - „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás”, Supka Éva – kulturális közösségfejlesztő mentor, Szászi András – igazgató – Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum Élményműhellyel, biciklis felvonulással és kiállítás megnyitóval vette kezdetét a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat 2018. május 7-én, Kiskőrösön. Az ország 376 településén csaknem 800 közösségépítő programmal várták a programszervezők május 7. és 13. között azokat az érdeklődőket, akik szeretnék megtapasztalni, hogy „Együtt lenni, együtt tenni jó”.
2018-06-14 18:01:50
RIPORTOK: Viczián Attila – ötletgazda, Samu Zsuzsanna – igazgató - SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola Igazi különlegességgel, és újabb látnivalóval gazdagodott városunk. A SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola új kerítését immár énekelni is lehet. Az ünnepélyes avatásra május 15-én került sor. Közel 50 évig vigyázta az előző kerítés azt az épületet, melyben jelenleg a művészeti iskola működik. Az intézményt az elmúlt években jelentős ráfordítással sikerült funkciójának megfelelővé tenni, modernizálni, a kerítés felújítása azonban még váratott magára. A nem mindennapi átépítés ötletét egy növendék édesapja vetette fel.
2018-06-14 17:50:39
RIPORTOK: Kiss István festőművész - Kalocsai Kortárs Művészeti Alapítvány, Mindszentiné Mandula – képzőművész – Kiskunfélegyháza, ifj. Kunhegyesi Ferenc - festőművész Ötödik alkalommal szervezte meg a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület a Petőfi Kulturális Fesztivált Kiskőrösön május 5-én és 6-án. A színvonalas programokat felvonultató, minden korosztályt megszólító esemény középpontjában ezúttal is a hagyományőrzés állt. Idén annyi program jött össze, hogy csak két napba fért bele. Aki pedig konkrét céllal, vagy csak kíváncsiságból eljött, biztosan nem csalódott. Sokszínű, szórakoztató, ugyanakkor értéket közvetítő időtöltést találhattak kicsik és nagyok egyaránt. Vasárnap benépesült a városközpont minden szabad területe. A műfordítói szoborparkban kiskunfélegyházi, kalocsai és kiskőrösi művészek alkottak.
2018-06-14 17:48:50
RIPORTOK: Vajda Rudolf hadnagy – Kecskeméti Huszárok, Hornyák Gábor huszár százados – Mogyoródi Sándor Huszárok Ötödik alkalommal szervezte meg a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület a Petőfi Kulturális Fesztivált Kiskőrösön május 5-én és 6-án. A színvonalas programokat felvonultató, minden korosztályt megszólító esemény középpontjában ezúttal is a hagyományőrzés állt. Az evangélikus templom mellett ugyanekkor katonai hagyományőrzők vertek tábort.
2018-06-14 17:46:16
RIPORT: Németh Miklós U14-es korosztályában a harmad osztály bajnoka a Kiskőrösi KSK csapata lett A tanév végéhez közeledve lezárulnak a különböző sportágak korosztályos bajnokságai. Így van ez kézilabdában is. A fiúknál az országos gyermekbajnokság U14-es korosztályában a harmad osztály bajnoka a Badó László régióban a Kiskőrösi KSK csapata lett Czinkóczki Tbor irányításával. A srácok május 6-án hazai pályán két magabiztos győzelemmel zárták a rájátszást. A Békés-Drén KC-t 25-17-re, a Gyulai SE csapatát pedig 35-17-re múlták felül. A bajnokság gólkirálya, kiemelkedve a mezőnyből, 90 góllal Patai Denisz lett.
2018-06-14 17:42:12
RIPORTOK: Bolemányi Bernadett – pedagógiai asszisztens – Kiskőrösi Óvodák Mohácsi utcai tagóvodája, Farkas Gyula – állomásvezető – Kiskőrösi Mentőállomás Május 11-én az egész napot Kiskőrösön töltötte az Országos Vérellátó Szolgálat egy maroknyi munkatársa, akik Sutus Eta szervezésében délelőtt a Mohácsi utcai óvodában, délután pedig a Mentőállomáson várták a véradókat.
2018-06-14 17:40:07
RIPORT: Péczkáné Hegedűs Mária – szakmai egységvezető – Család-és Gyermekjóléti Központ „FORGÓSZÍNPAD” - A nevelés színterei címmel valósítja meg egy EFOP pályázatnak köszönhetően 18 hónap alatt nagyszabású programját a kiskőrösi Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény. Cél az „Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése”. A projekt keretében húsvét előtt kézműves foglalkozásokat tartottak a szakemberek Kiskőrös, Soltvadkert és Izsák általános iskoláiban.
2018-06-14 17:37:02
RIPORT+Zene: Hamar Dániel - nagybőgős, dobos, énekes – Muzsikás együttes A Muzsikás együttes 1973 óta működő nemzetközi hírű Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népzenei együttes. Egyaránt fellépnek folk, népzenei és világzenei eseményeken, de nem idegen tőlük az alternatív zene, a jazz, a kelta zene vagy a zsidó zene sem. A világ legnevesebb koncerttermeiben léptek fel, május 6-án pedig Kiskőrösön adtak koncertet. Zenéjük a hagyományos népzenét és a 20. századi magyar komolyzenét ötvözi.
2018-06-11 20:10:05
Az első világháború győztes nagyhatalmai, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia 1920. június 4-én, 16 óra 30 perckor íratták alá a trianoni békeszerződést. 98 éve elkeseredés és tehetetlen düh járta át a magyarságot vallásra, társadalmi állásra és lakóhelyre való tekintet nélkül, egy emberként. A történelmi Magyarország kétharmadának elvesztése máig élő trauma.
2018-06-11 20:07:05
Kiskőrösön találkoztak a Bács-Kiskun Megyei Vöröskereszt területi vezetői, hogy csapatépítés keretében töltődjenek fel a nyári tennivalók előtt, és átbeszéljék legfontosabb feladataikat. A Sutus Eta által szervezett összejövetel első napján kiskőrösi szaladgálós rétest készítettek a Krimpeni Házban.
2018-06-11 20:02:39
A legutóbbi testületi ülés egyebek napirendjében kiemelkedő téma volt a Kiskőrös 300 emlékév nyitórendezvényének, a Városalapítók Napjának és az Országos Rétesfesztiválnak az értékelése, valamint az abban aktívan közreműködők munkájának elismerése.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.