Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

2016-11-02 18:20:44
Ismét megrendezte hagyományos pályaválasztási kiállítását a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma október 25-26-án. Az intézmény tornatermébe elsősorban a hetedikes-nyolcadikos diákokat és szüleiket várták.
2016-11-02 18:15:00
Október elsején az Idősek Világnapját ünnepeljük. Az idős embereket tisztelettel vesszük körül. Ez magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak érzését, hogy értékeljük őket. Igyekeznünk kell odafigyelni idős társainkra, törekednünk egymás mélyebb megértésére, jobb megismerésére, hogy lássuk meg és keressük egymásban az értékeset, a követésre méltót. Kiskőrös Város Önkormányzata, az Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény szervezésében idén is ünnepi keretek között köszöntötte a város a szépkorú lakóit.
2016-11-02 18:10:54
Noha az Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából az utóbbi időben több program is foglalkozott az egészség és az egészségmegőrzés kérdéskörével városunkban, de az egyik legmozgalmasabb az október 22-én szervezett Egészségnap volt. Délelőtt és délután számtalan felnőtteknek és gyerekeknek szóló programmal várták az érdeklődőket. Volt jógaóra, kanga-, gerinc- és crosstréning, capoeira és pilatestorna, gyermekaerobik. A nap fénypontja délután volt, amikor Béres Alexandra fitnesz világbajnokkal együtt tornázhattak a részt vevők.
2016-11-02 18:06:40
Ami hatvan évvel ezelőtt történt, nemcsak a magyar történelem egyik legjelentősebb mérföldköve volt, hanem világtörténelmi jelentőséggel is bír. Büszkének kell lennünk erre, tisztelettel és köszönettel kell fordulnunk azok felé, akik ebben részt vettek és még köztünk vannak. - Schmidt Mária, az 1956-os emlékév kormánybiztosának szavai ezek. Ezekben a napokban a világ minden táján, ahol élnek magyarok, fejet hajtottak a hősök előtt. Október 23-án Kiskőrös apraja-nagyja is megmozdult, hogy méltóképpen emlékezzen.
2016-11-02 18:02:06
Közeledik a halottak napja. Sokan már ezen a héten munkálkodtak a temetőkben a sírok rendbetételén, hogy november 1-jén az esti gyertyagyújtás valóban méltó körülmények között történhessen meg. Ilyenkor több munkája van a temetőgondnokoknak is, köztük Fazakas Lászlónak, aki az evangélikus temető rendjéért felelős, és aki a múlt hét végén a kiskunmajsai Menedékvárosból érkező vendégeket fogadott az általa létrehozott Édenkertben.
2016-11-02 12:16:40
Kárpát-medencei Pálinka-, és Párlatverseny valamint Bor-, Pálinka-, és Párlatszépségverseny továbbá Bács-Kiskun Megye Pálinkaversenye 2016. november 07-től 13-ig.
2016-11-02 11:47:53
A kiskunfélegyházi Natura Hungarica Közhasznú Alapítvány 4 napos, értékgyűjtő rendezvényt szervezett, melyben komoly helyet kapott a Bács-Kiskun megyei értékek bemutatása is. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a helyi értékek gyűjtését, népszerűsítését és továbbörökítését, ezért az Alapítvánnyal összefogva teret adtunk az eseménynek. 20 kiskunfélegyházi középiskolás diák, 5 erdélyi és 4 vajdasági tanuló érkezett pedagógusaikkal a Megyeházára.
2016-11-02 09:45:29
A mai naptól lehet jelentkezni arra a versenyre, melyet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hirdetett meg a megye összes iskolája számára „Értékőrzők Bács-Kiskunban” címmel. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hitvallásának tartja a kis közösségek életben tartását, melynek egyik fontos pillére a közösségeket egységgé kovácsoló helyi értékek megismertetése és főként a fiatalabb korosztály részére való továbbörökítése. November 14-ig várjuk és sok szeretettel hívjuk a vállalkozó szellemű diákcsapatok jelentkezését, akik egy játék keretében összemérnék tudásukat és kreativitásukat nemzeti értékeink területén és képviselni szeretnék megyénket az országos döntőben. Vigyük hírét ezerarcú megyénknek és mutassuk meg, hogy mi ezen a téren is összefogást és értéket képviselünk.
2016-10-25 09:15:03
Dán gazdákat látott vendégül kedden délután a Kiskőrösi Dutra Baráti Kör. A szántó bemutatóval és pálinka valamint borkóstolással színesített találkozónak Erdőtelken a Kőrös Bor Vendégház adott otthont.
2016-10-25 09:10:03
Tavaly nagy sikerrel szervezte meg a Trizoli Jótifuti Egyesület az akasztói Ritmika Sportegyesülettel karöltve a Kiskőrös-Akasztó bringaút avató biciklitúrát augusztus közepén. A kitalálók már akkor elmondták, hogy az eseményből hagyományt szeretnének teremteni. Az idei, településeket összekötő programra október 15-én szombaton délután került sor.
2016-10-25 09:03:02
Szeptemberben ismét útra keltek a Kiskőrös Térségi Bem József Általános Iskola hetedikes diákjai, hogy a Határtalanul program keretében ismerkedjenek Erdély csodálatos tájaival. Az 5 napos kirándulás középpontjában Gyimesközéplok, az ott élő emberek, diákok és a csángó kultúra megismerése állt.
2016-10-25 08:52:24
Leemelték a haranglábról a református egyházközség harangját. Az épület évek óta tartó külső-belső felújításának újabb ütemeként jövőre a torony is elkészül, ahol a már évek óta nem működő harang új otthonra lelhet.
2016-10-21 16:17:16
Ma délelőtt tartotta ünnepi műsorral egybekötött ülését a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a kecskeméti Hotel Három Gúnár Rendezvényházban. A rendezvény egyik fő apropója az 1956-os forradalmi megemlékezés volt, de ez alkalommal kerültek átadásra a megyei kitüntető díjak is. E nívós elismerések azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók, melyek kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálták a megye érdekeit és javát. A legrangosabbnak számító „Bács-Kiskun Megyéért Díj"-at idén Alföldyné Dobozi Eszter, kecskeméti iskolaigazgató, Hegedűs Béla, tiszakécskei esperes és Szabó Mihály, Jakabszállás nyugalmazott polgármestere kapta.
2016-10-21 08:46:39
A dán Midtjysk Pigekor leánykórus adott nagy sikerű koncertet Kiskőrösön, a SZÓLAM Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dísztermében szerdán este. A Közép-Jütlandi együttest teltházas közönség és Domonyi László polgármester köszöntötte. A folyamatos megújulásra képes csoport 2004 óta működik, a jelenlegi felállásban azonban másfél éve énekelnek együtt.
2016-10-18 10:32:36
Kiskőrös Város Szlovák és Német Nemzetiségi Önkormányzata közmeghallgatást tartott a városháza dísztermében. A közmeghallgatásokon az állampolgárok, állampolgári közösségek, társadalmi szervezetek közvetlenül terjeszthették a testület elé közérdekű kérdéseiket, javaslataikat, kezdeményezéseiket.
2016-10-18 10:25:20
Rekordokat döntött az idén hetedik alkalommal meghirdetett kakasfőző ünnep. 51 csapat 93 bográcsban főzött pörköltet és levest. Helyi cégek kollektívái, hivatalok, baráti társaságok, környékbeli csapatok neveztek a méltán híressé vált fesztiválra, amely annak idején hat csapat részvételével indult el.
2016-10-18 10:20:33
Mozgás, sport, egészséges ételek és persze sok-sok játék. Erről szól évről évre a Bem József Általános Iskola hagyományos saláta napja, mely egyben remek alkalom arra is, hogy a nagycsoportos óvodások betekintsenek az intézmény életébe, ízelítőt kapjanak abból, mi is zajlik a számukra talán eleinte ijesztően hatalmasnak tűnő épületben.
2016-10-18 10:17:05
Az évszakkal együtt járó változások jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre, hiszen kedvezőtlenebbé válnak az út-, az időjárási- és a látási viszonyok. Fontos, hogy a járművezetők próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, tekintettel az esetleges ködös, esős időjárásra. Ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően ennek hiánya játszik szerepet. - hívja fel a figyelmet az őszi közlekedésre történő felkészülés időszerűségére az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság.
2016-10-11 12:15:57
1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49-es szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet. A bécsi forradalom évfordulójára időzített kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság évről évre nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg.
2016-10-11 12:06:02
Magyarország Köztársasági Elnöke országos népszavazást tűzött ki 2016. október másodikára. A feltett kérdés: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországa történő kötelező betelepítését?” A szavazásra jogosult 8 272 625 állampolgárból 3 400 568 adott le érvényes voksot. Közülük 3 344 472-en nemmel szavaztak.
2016-10-11 11:55:13
A Petőfi Sándor Városi Könyvtár az idei évben is csatlakozott a nagy sikerű Országos Könyvtári Napok programsorozathoz, melyet 2016. október 3. és 9. között rendeznek meg. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2006 óta sokféle hagyományt követve, de tartalmában mindig megújulva igyekszik ráirányítani a lakosság figyelmét a könyvtárakra. Az Országos Könyvtári Napok legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet a könyvekre, az olvasásra, a könyvtárak szolgáltatásaira, a könyvtárosok munkájára.
2016-10-11 11:38:45
Megnyitotta kapuit a közönség előtt a János Vitéz Látogatóközpont. Az országos szinten egyedülálló, a magyar irodalom oktatásában nélkülözhetetlen, tanulást segítő turisztikai attrakció keddtől vasárnapig minden nap 9-17 óráig várja a látogatókat. Az indulást hosszú és körültekintő tesztüzem előzte meg.
2016-10-11 11:29:26
Különleges projekthéten vannak túl a KEVI általános iskolájának diákjai. Szeptember 26-tól 30-ig a tanulás mellett a teremtett világ csodáival foglalkoztak. Ennek apropóját az adta, hogy ebben az időszakban zajlott a Teremtés Hete. 2016. szeptember 25. és október 2. között a magyarországi egyházak együtt gondolkodtak az energia és klímaváltozás témájáról, valamint arról, hogy az egyházaknak milyen szerepe és hangja legyen e tekintetben, különös tekintettel a mértékletességre és az újrahasznosításra.
2016-10-11 11:07:59
Szeptember 23-án gólyaavatással zárult a gólyahét a KEVI középiskolájában. A beavatási időszak lezárultával teljes jogú tagjai lettek a 7. és 9. osztályos diákok is az intézménynek.
2016-10-11 11:03:00
Kiskőrös Város Önkormányzata csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2017. évi fordulójához. A beadás határideje: november 8-a.
2016-10-11 10:58:57
Az Egészségügyi Világszervezet 1992-ben nyilvánította augusztus 1-jét az Anyatej Világnapjává, augusztus első hetét pedig a Szoptatás Világhetévé. Kiskőrösön a Védőnői Szolgálat hagyományosan szeptember végén hívja és várja a témával kapcsolatos összejövetelre az éppen babát váró, illetve a kisgyermekes anyukákat.
2016-10-11 10:38:49
Suba Robi körül megfordult a világ. A sporttörténelmi eredmény után lelkes tömeg, köztük 30 kiskőrösi fogadta a repülőtéren, majd pénteken a riói paralimpia ezüstérmes kajakosa a Magyar Érdemkereszt ezüst fokozatát vehette át Orbán Viktor miniszterelnöktől. Ezen a héten pedig nagyszabású helyi ünnepséget szerveztek tiszteletére. Robinak, a meglepetésekből és az interjúkból szinte felocsúdni sincs ideje, mégis óriási örömöt jelentett számára, amikor kedden a házuk elé gördült Somogyi Imre veteránautója, fedélzetén Kecskeméti Karesszel.
2016-09-23 19:53:25
Szeptember 21-én ünnepeltük gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulóját. Idén országszerte különböző rendezvényekkel, programokkal, irodalmi pályázatokkal emlékeznek meg a „legnagyobb magyarról”. Ebből az alkalomból Boldoczki Sándorné ötletét felkarolva Kiskőrös város, a Kiskőrösi Polgári Kör és a Közúti Szakgyűjtemény rá emlékezve koszorúzással és előadással egybekötött megemlékezést tartott.
2016-09-23 19:45:28
Magyarország Köztársasági Elnöke országos népszavazást tűzött ki 2016. október másodikára. A feltett kérdés: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországa történő kötelező betelepítését?”
2016-09-23 19:38:11
Különleges, és Kiskőrösön eddig nem látott kezdeményezés indult el a Wattayból. Franczia László igazgató ötlete nyomán a Bem József Általános Iskola felsős tanulói rendhagyó technika órákon vehetnek részt ezekben a hónapokban a középiskola tanműhelyeiben.
2016-09-23 19:31:08
Szeptember 20-án kedden Sao Paolo és Párizs érintésével hazaérkeztek Rióból a XV. Paralimpiai Játékokon résztvevő magyar sportolók és kísérőik. A mintegy 70 fős küldöttséget több százas tömeg köszöntötte a Liszt Ferenc Repülőtéren. A sporttörténelmi ezüstérmet szerző Suba Róbert fogadására több mint 30 fős lelkes csoport utazott fel Kiskőrösről.
2016-09-23 11:27:15
Továbbra is kellemetlen szagú a víz Kiskőrösön. A Kiskun-Víz szakemberei dolgoznak a problémán. Megkeresésünkre a következő választ kaptuk:
2016-09-22 19:04:25
18 utánpótlás gyorsasági motoros jött el Kiskőrösre a szüreti fesztivál vasárnapján, hogy a Szarvas fogadó előtt róják a köröket a nézősereg legnagyobb örömére. Köztük volt a kiskőrösi Kakuszi Ádám is.
2016-09-19 11:38:37
Megtartotta szeptemberi ülését szerdán Kiskőrös Város Képviselő-testülete. A Városháza dísztermében 21 téma került a döntéshozók elé.
2016-09-19 11:24:52
A Kiskőrösi Óvodák tanévnyitó rendezvénye volt szeptember 7-én a Művelődési Központban Uzsalyné dr. Pécsi Rita pedagógus és neveléskutató előadása, ahol a Mitől működik a gyereknevelés? kérdés mellett arra is választ kaphattak a szülők és a szakemberek, hogy hogyan lehetünk sikeres és hatékony nevelők?
2016-09-18 11:57:47
61 remekművel neveztek a sütés mesterei a 7. Kiskőrösi Sütiparádéra. Többen vannak, akik eddig minden évben megmérették magukat, és mindkét nemből és minden korosztályból évről-évre vannak újabb bátor próbálkozók is. Az esemény híre átlépte már a város határait, hiszen Császártöltésről, sőt Kiskunhalasról is érkeztek finomságok.
2016-09-18 11:47:03
Sporttörténelmi napokat élt át Kiskőrös ezen a héten. Hétfőn este a Digisport „Az év hőse” szavazásán Petróczi –Kis András kézilabdázó nyert, ezzel egy éven keresztül havi 100 ezer forint sportösztöndíjra jogosult. Csütörtökön pedig Suba Róbert parakajakos csodálatos versenyzéssel, egy hajszálnyi különbséggel ezüstérmet szerzett Rióban a paralimpián.
2016-09-13 08:01:46
Egyre több a telefonos csaló – vigyázzanak!
2016-09-09 17:46:18
Szeptember elsejétől már éles üzemben indulnak az új szakképzési intézmények, a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák – jelentette ki Varga Mihály az országos szakképzési és felnőttképzési tanévnyitó ünnepségen, Kecskeméten. A miniszter hangsúlyozta: a gazdasági növekedés fenntartásához elengedhetetlen, hogy minden területen megfelelően képzett szakemberek dolgozzanak Magyarországon.
2016-09-09 17:27:08
Dr. Pataricza Iván akvarellista „Otthon és a nagyvilág” című kiállításával és a Szilveszter Társulat előadásával csütörtökön kezdetét vette a 24. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok programsorozata. A város legnagyobb ünnepére idén is több ezer érdeklődőt vártak.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.