Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Térségünk

2017-08-11 22:10:10
Augusztus 4-én a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő „Harmónia” Integrált Szociális Intézmény és a Fogolykiváltó Boldogasszony Egyházközség közösen szervezte meg a szenvedélybetegek és fogyatékossággal élők országos búcsúját. Az egész napos rendezvényre az ország minden részéből érkeztek a Kaskantyúihoz hasonló intézmények lakói és dolgozói.
2017-08-10 14:06:52
Mint ahogy azt már az elmúlt években megszokhatta a közönség, július utolsó hétvégéjén Sörfesztiváltól pezsdült fel az élet Soltvadkerten. Július 28-30-áig, péntek estétől vasárnap késő éjszakáig lehetett bulizni a Vadkerti-tó partján.
2017-08-10 14:03:39
Az idei soltvadkerti Borfesztivál várva-várt eseménye volt a tréfás, ügyességi váltóverseny, a Játék határok nélkül 2.0. A cél idén is az volt, hogy a játékok minél technikásabbak és kreatívabbak legyenek. Egyéni és csapatszinten megoldandó feladatok váltakoztak a programban. A kemény küzdelmek után a nyertes bócsai csapat vehette át az Ödön Bödön vándorkupát.
2017-05-29 19:48:37
Gyermekvédelmi szakemberek számára szervezett szakmai napot a Kiskőrösi Rendőrkapitányság. A Petőfi Sándor Művelődési Központ kamara termében Csizovszki László alezredes, rendőrkapitány köszöntötte a résztvevőket, akik ezt követően 3 előadást hallgattak meg.
2017-01-31 16:28:54
Sven Hinterseh, Schwarzwald-Baar Járás hivatalvezetője fogadta azt a kecskeméti diákcsoportot, akik a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat németországi testvérmegyéjében folytatnak tanulmányokat október óta egy csereprogram keretében.
2017-01-26 09:58:31
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2017. évi első ülését Lajosmizsén, a Művelődési Házban és Könyvtárban tartotta. Basky András polgármester örömmel üdvözölte a megyei politikusokat, majd köszöntője után bemutatta a város főbb nevezetességeit, értékeit és az utóbbi időszak jelentősebb fejlesztéseit.
2017-01-10 14:55:04
2017. január 1. napjától dr. Kovács Endre Miklós a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal új jegyzője.
2017-01-10 14:46:13
​Még két hétig, azaz január 20-ig tart a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által meghirdetett „Értékőrzők Bács-Kiskunban” című verseny 2. fordulója. A továbbjutott csapatok a kötelező feladatok megoldásáért járó pontokon túl, plusz pontokat is szerezhetnek.
2017-01-09 12:03:20
Tavaly 60 tanyai kút vizének vizsgálatára nyert támogatást a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Földművelésügyi Minisztérium Tanyafejlesztési Programjának keretében. Mivel az igények az adott lehetőségeken jóval túlmutattak, önkormányzatunk ismét pályázatot nyújtott be, mely elfogadásra került.
2016-11-22 18:21:12
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idei második, polgármesterek számára rendezett fórumának ezúttal a kerekegyházi Varga Tanya adott otthont. Az évzáró, évértékelő szakmai rendezvény során a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) minél eredményesebb lebonyolítását segítő előadások, beszámolók voltak hallhatók, fény derült arra, hogy más forrásokból milyen beruházások valósíthatók meg, valamint a vidék életben tartásának és fellendítésének követendő, jó példái is bemutatkoztak. (További fotók a galériában.)
2016-11-14 13:03:49
A Magyar Pálinka Hete elnevezésű, hatnapos, keceli rendezvény keretein belül került sor a Bács-Kiskun megye pálinkája 2016 megválasztására gyümölcs- és szőlőpálinka kategóriában.
2016-11-14 12:53:48
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. „ÉRTÉK, ÉLMÉNY, EGÉSZSÉG” Bács-Kiskun megyei turisztikai konferencia 2016 címmel tartott ma rendezvényt a Megyeházán a megye idegenforgalomban érdekelt szakemberei számára.
2016-11-14 12:41:40
A kiskunhalasi Csipkeházban került sor annak az együttműködési megállapodásnak az aláírására, melyet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Halasi Csipke Közalapítvány kötött meg. Az együttműködés célja a hungarikum Halasi Csipke hírnevének öregbítése, népszerűsítse. Ezennel nyílt alkalom a MagyarBrands 2016 kitüntetés ünnepélyes átadására is, melyet ebben az évben többek között a Halasi Csipke is kiérdemelt.
2016-11-08 10:26:17
Ismét sikerrel pályázott a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Földművelésügyi Minisztérium „A tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztések támogatása” című felhívására. Cél: a tanyákon élők egészséges ivóvízzel történő ellátása érdekében szükséges vízminőség vizsgálatok elvégzése.
2016-11-02 12:16:40
Kárpát-medencei Pálinka-, és Párlatverseny valamint Bor-, Pálinka-, és Párlatszépségverseny továbbá Bács-Kiskun Megye Pálinkaversenye 2016. november 07-től 13-ig.
2016-11-02 11:47:53
A kiskunfélegyházi Natura Hungarica Közhasznú Alapítvány 4 napos, értékgyűjtő rendezvényt szervezett, melyben komoly helyet kapott a Bács-Kiskun megyei értékek bemutatása is. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a helyi értékek gyűjtését, népszerűsítését és továbbörökítését, ezért az Alapítvánnyal összefogva teret adtunk az eseménynek. 20 kiskunfélegyházi középiskolás diák, 5 erdélyi és 4 vajdasági tanuló érkezett pedagógusaikkal a Megyeházára.
2016-11-02 09:45:29
A mai naptól lehet jelentkezni arra a versenyre, melyet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hirdetett meg a megye összes iskolája számára „Értékőrzők Bács-Kiskunban” címmel. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hitvallásának tartja a kis közösségek életben tartását, melynek egyik fontos pillére a közösségeket egységgé kovácsoló helyi értékek megismertetése és főként a fiatalabb korosztály részére való továbbörökítése. November 14-ig várjuk és sok szeretettel hívjuk a vállalkozó szellemű diákcsapatok jelentkezését, akik egy játék keretében összemérnék tudásukat és kreativitásukat nemzeti értékeink területén és képviselni szeretnék megyénket az országos döntőben. Vigyük hírét ezerarcú megyénknek és mutassuk meg, hogy mi ezen a téren is összefogást és értéket képviselünk.
2016-10-21 16:17:16
Ma délelőtt tartotta ünnepi műsorral egybekötött ülését a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a kecskeméti Hotel Három Gúnár Rendezvényházban. A rendezvény egyik fő apropója az 1956-os forradalmi megemlékezés volt, de ez alkalommal kerültek átadásra a megyei kitüntető díjak is. E nívós elismerések azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók, melyek kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálták a megye érdekeit és javát. A legrangosabbnak számító „Bács-Kiskun Megyéért Díj"-at idén Alföldyné Dobozi Eszter, kecskeméti iskolaigazgató, Hegedűs Béla, tiszakécskei esperes és Szabó Mihály, Jakabszállás nyugalmazott polgármestere kapta.
2016-09-09 17:46:18
Szeptember elsejétől már éles üzemben indulnak az új szakképzési intézmények, a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák – jelentette ki Varga Mihály az országos szakképzési és felnőttképzési tanévnyitó ünnepségen, Kecskeméten. A miniszter hangsúlyozta: a gazdasági növekedés fenntartásához elengedhetetlen, hogy minden területen megfelelően képzett szakemberek dolgozzanak Magyarországon.
2016-08-24 14:25:52
A kecskeméti Városháza adott otthont az augusztus 23-án megrendezett „Alföldi kenyér, szőlő és bor, a Kárpát-medence kincsei-határon innen és túl” című konferenciának és bemutatónak.
2016-08-08 08:29:36
Kálvária a sortüzek mentén - helytörténeti kirándulás indult Kiskunhalasról augusztus elején. Bács-Kiskun megyében 12 település emlékhelyein voltak, a Pásztortűz Egyesület szervezésében, azok a halasiak, akik részt vettek a négynapos túrán.
2016-08-03 11:44:34
Minden csoda három napig tart - mondják. Nem volt ez másként a vadkerti Sörfesztivál idején sem. Csoda jó időben, csoda jó sörökkel, csodálatosra barnulhatott, aki kilátogatott a Büdös-tóhoz, hogy sztárfellépőket hallgatva csobbanjon a kellemes vízben három teljes napon át, július utolsó hétvégéjén.
2016-07-22 22:02:54
Bács-Kiskun megye 13 településén, köztük Kiskőrösön 2016. július 1-jétől a katasztrófavédelem végzi a kéményseprőipari közfeladatot a lakosság körében.
2016-07-21 16:09:40
A főszereplő ön és a sör
2016-07-15 13:22:27
2016. július 8-án Chen Hao kormányzó vezetésével Bács-Kiskun megyébe látogatott a kínai Jünnan tartomány delegációja, amelyet Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott fogadott.
2016-07-07 09:39:03
Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének meghívására Kecskemétre érkezett az a Kárpátaljai delegáció, aki korábban testvérmegyei kapcsolat kiépítésének szándékával kereste meg a megyei vezetőt. A mostani látogatás helyszínei az agrárium témája köré épültek.
2016-07-04 20:06:02
Családok és baráti társaságok százai töltötték július első hétvégéjét a Vadkerti-tónál, ahol július egy és három között rendezték meg a már-már hagyományosnak mondható Borfesztivált.
2016-06-29 14:05:07
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés ezúttal Jánoshalmán vendégeskedett, az Imre Zoltán Művelődési Központban.
2016-06-29 13:53:06
Ünnepélyes keretek közt nyitotta meg Dr. Homoki Tamás a 2016. évi Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivált a város főterén június 22-én. Az alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy több szempontból megújult az idei borfesztivál, többek között azért, mert most először ünnepeljük karöltve a térség két jelentős italát, a pálinkát és a bort egy ünnep keretében.
2016-06-29 11:04:54
Újszerű rendezvénysorozatot indított a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Bács-Kiskun a mi megyénk” címmel. Egy éven át minden hónap első vagy második péntekén bemutatkozik a megye egy-egy járása, felfedve természeti-, turisztikai- és tárgyi értékeit, hagyományait, házi, tájjellegű termékeit.
2016-06-27 10:22:46
Borfesztiválra hívja Soltvadkert a bor és a kultúra szerelmeseit július első hétvégéjén. A finom, zamatos borok mellett mindhárom napon zenei programok garmadája várja a Vadkerti-tóhoz látogatókat.
2016-06-01 10:46:54
Nagyszabású rendezvény keretében adták át május 30-án a 2015/2016. évi Bács-Kiskun megyei tanulmányi versenyek díjait a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium koncerttermében.
2016-06-01 10:40:46
1944 augusztusában egy angol felségjelű, de lengyel személyzetű szállítórepülőt lőttek le a németek, a gép Lajosmizse mellett zuhant le. Május 25-én avatták fel a hét áldozat tiszteletére emelt emlékművet a város főterén.
2016-06-01 10:31:57
A múlt héten immáron 10. alkalommal végeztek szűrővizsgálatot a Bács-Kiskun Megyei Kórház orvosai Erdélyben, Székelyvarságon. Idén 15 orvos utazott ki, s 519 lakoson végeztek a szakemberek összesen 1710 vizsgálatot. Az odaérkezők labor-, belgyógyászati-, EKG-, radiológiai-, bőrgyógyászati-, fül-orr- gégészeti-, reumatológiai-, nőgyógyászati-, gyermekgyógyászati-, sebészeti és neurológiai vizsgálatokon vehettek részt.
2016-05-25 15:45:32
A Kárpátaljai Megyei Tanács delegációjának tavaszi, Bács-Kiskun megyébe tett bemutatkozó látogatásakor sikerült egy, a mindkét megye számára gyümölcsöző együttműködés és barátság alapköveit lerakni. Ennek továbblépéseként Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és delegációja meghívást kapott Kárpátaljára, melyre a múlt héten került sor.
2016-05-25 15:35:05
2016. május 19. és 24. között a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Koch Pincészet meghívására Magyarországra látogatott Patrick Guiraud bioborász, a francia Homoki Borok Védelméért és Népszerűsítésért Felelős Testület elnöke és Raymond Cres agrárszakértő. A vendégek Franciaországnak egy olyan borvidékét képviselték, ahol szintén homokos talajon folyik a szőlőművelés.
2016-05-25 15:03:39
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat meghívást kapott a múlt hétvégén az erdélyi Gyulafehérváron megrendezett Fehér Megyei Ízek Vásárán való bemutatkozásra. A meghívás apropója Bács-Kiskun és Fehér megye testvérkapcsolatának erősítése, a megyék közötti együttműködések ösztönzése, a hazai ízek megismertetése volt. A Bács-Kiskun megyei delegációt Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke vezette.
2016-05-13 14:14:26
A tegnapi napon írták alá a területi önkormányzatok - köztük a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat - képviselői azt a regionális együttműködési megállapodást, mely a Tisza vízgyűjtőjén élők közös cselekvését deklarálja.
2016-05-13 11:08:53
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat minden évben, így 2016-ban is meghirdette a „Bács-Kiskun Megye Bora” versenyt, melyet tegnap rendeztek Hajóson a Vidám Sváb Rendezvényházban. A megye legjobb fehér-, rozé-, vörös- és desszertborát minden alkalommal a Kunsági Borvidék és a Hajós-Bajai borvidék borversenyének aranyérmes borai közül szigorú pontozási rendszer alapján szakmai zsűri választja ki.
2016-05-03 09:35:33
Lezárult annak a 60 tanya kútjának vízminőség-vizsgálata, melyre támogatást a Földművelésügyi Minisztérium pályázatán keresztül nyert a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat. A 4.660.900 Ft támogatást nyújtó programról, az eredményekről és a jövőbeni feladatokról tartott sajtótájékoztatót Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a Megyeházán.
1
2
3
4
5
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.