Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Kultúra

2015-12-11 15:11:21
Csütörtökön átadták a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kubinyi Ágoston programjára benyújtott pályázati forrásból megvalósult néprajzi látványtárat, és a mintegy 180 négyzetméternyi képzőművészeti anyagot befogadó tömörraktárat. A két egységre összesen 15 millió forint támogatást nyújtott a minisztérium az intézménynek.
2015-12-04 15:50:31
Az OMV Hungária Kft. 2013. őszén indította el az olvasás népszerűsítését célzó programját. A program keretében a vállalat töltőállomásain a vásárlók leadhatják használt, elolvasott könyveiket, amelyeket az OMV általános iskolák számára juttat el. A kampány során eddig 30.000 könyv gyűlt össze, 19 iskolában került sor zenés felolvasásra, összesen mintegy 6000 gyermek részvételével. Az idei körút egyik állomása volt csütörtökön az evangélikus általános iskola, ahol Lola és Puskás Péter előadóművészek, a kampány nagykövetei olvastak fel a diákoknak.
2015-12-04 15:37:07
Mozgalmas napokon van túl a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája. Az elmúlt héten csütörtökön a Hálaadás Napját, pénteken pedig csendesnapot tartottak az intézményben.
2015-11-13 15:29:47
Telt házzal fogadta a kiskőrösi közönség az Estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett című bulvár burleszk bemutatóját november 9-én az Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében. Ray Cooney-John Chapman darabjának adaptációja egy pillanatra sem hagyta lankadni a figyelmünket, így bizonyára a nézősereg tagjai sem bánták meg, hogy befizettek erre az előadásra.
2015-11-13 15:18:48
A Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottságát az egyház zsinati határozata nyomán 2010. január 27-én hozták létre. A Reformációi Emlékbizottság tűzte ki azt a célt, hogy 2017-ig, a reformáció ötszázadik évfordulójáig minden évben rendeznek egy korálünnepet a bizottság támogatásával, hiszen az Evangélikus Egyház egyik tartóoszlopa az az énekkincs, amely magában foglalja a kereszténység évszázadainak küzdelmeit és örömeit, könyörgését és hálaadását. November 8-án az „ünnep” Kiskőrösre, az Evangélikus templomba látogatott.
2015-11-13 15:04:53
November 6-án pénteken tartotta hagyományos őszi csendes napját a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola Petőfi Sándor Gimnáziuma. Délelőtt ószövetségi barangolásra hívták a diákokat, majd istentiszteleten adtak hálát az intézmény fejlődéséért, gyarapodásáért, melyen Gáncs Péter püspök hirdetett igét.
2015-11-06 14:10:37
Szabadtéri óriástabló kiállítás kerül felállításra november 14-én szombaton a város főterén. A mesélő képek Kiskőrös történetéből című különleges tárlatot a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület által 2009 óta összegyűjtött több mint 30 ezer dokumentumból válogatták a szervezők.
2015-10-30 18:00:23
Ismét mozgalmas napokon vannak túl a kiskőrösi Gospel Sasok. Október 25-én Orosházán az evangélikus templomban a saját repertoárjukat adták elő, majd október 29-én Kassán a Szent Erzsébet-főszékesegyházban az Omega Oratóriumban énekeltek.
2015-10-19 15:50:58
Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatot tízedik alkalommal szervezi meg az Informatikai és Könyvtári Szövetség. Az október 5-11-ig tartó héten a szervezők összefogásra buzdítják az ország minél több könyvtárát, azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb programmal szólítsák meg az olvasókat a legkisebbektől a legidősebbekig. A mostani kerek évfordulóhoz színvonalas programokkal csatlakozott a Petőfi Sándor Városi Könyvtár is.
2015-10-09 15:32:31
A 2015/16-ös évadban három felnőtt színházi és 5 gyermek előadással várja az érdeklődőket a Petőfi Sándor Művelődési Központ. Ezúttal külön gondoltak az ovisokra is. Kedvükért egy klasszikus bábelőadás kerül színpadra. Az évek óta változatlan árú jegyek és bérletek árusítását már elkezdték. A szervezők a megszokott színvonalat, és felhőtlen szórakozást, igazi színházi élményt ígérnek kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
2015-10-02 14:50:13
A megyei közgyűlés kísérő rendezvényeként Petőfi szülővárosába érkezett szeptember 25-én pénteken a megye értékeit felvonultató Garabó Fesztivál. A Kecskemétről néhány éve indult vásár több helyen is megfordult az elmúlt hónapokban, hiszen a jól sikerült júniusi kalocsai bemutatkozást követően vetődött fel a megyejárás ötlete.
2015-09-29 14:42:38
Szeptember 20-án Várnai Péter atya alkotásaiból nyílt kiállítás Kiskőrösön a Szent József-plébániatemplomban. A tárlat október közepéig lesz látogatható.
2015-09-22 14:37:48
„Szerettél volna már kimozdulni egy közös hétvégére a barátaiddal? Kicsit utazni, időt tölteni együtt, közben kipróbálni pár új dolgot? Ha ehhez minket is elfogadsz társaságul, akkor itt a helyed az őszi Kiskőrösi Ifjúsági Wellness-hétvégén.” – ezekkel a szavakkal hívta a részt vevőket a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet a szeptember 11-e és 13-a között megszervezett ifjúsági konferenciára.
2015-09-11 17:06:06
Szombat este a Sziget Színház, és közel száz kiskőrösi gyermek, fiatal és felnőtt előadásában került színpadra a rockopera, mely méltó módon avatta a felújított főteret. Fergeteges volt a hangulat, magával ragadó a zene, csodálatos a látvány. A szervezők 5000-re becsülték a közönség számát, akik az időnként szemerkélő eső dacára is hűségesen kitartottak.
2015-09-09 10:30:53
A Szigetszentmiklósi Sziget Színház, és közel száz kiskőrösi gyermek, fiatal és felnőtt előadásában került színpadra a rockopera, mely méltó módon avatta a felújított főteret. Fergeteges volt a hangulat, magával ragadó a zene, csodálatos a látvány. Íme egy kis ízelítő:
2015-08-08 18:20:42
166 évvel ezelőtt, 1849. július 31-én Segesvárott súlyos, de nem döntő vereséget szenvedett Bem József tábornok és maroknyi serege Alexander von Lüders orosz erőivel szemben. Az igazi veszteség az volt, hogy az 1200 elesett-eltűnt magyar honvéd között ott volt a nemzet költője, Petőfi Sándor is. Erre emlékeztek kiskőrösiek, és az ország több pontjáról érkezett Petőfi tisztelők július 31-én pénteken a Szülőház udvarán.
2015-07-31 21:22:30
A fehéregyházi ütközet 166. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak az erdélyi csata helyszínén felállított Ispán kútnál, valamint a fehéregyházi Petőfi Sándor Múzeumban. A szabadságharcban hősi halált halt költő, Petőfi Sándor szülővárosát Pohankovics András, Kiskőrös alpolgármestere képviselte.
2015-07-28 15:01:34
Az 1849. július 31-i fehéregyházi ütközet 166. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak az erdélyi csata helyszínén felállított Ispán kútnál, valamint a Fehéregyházi Petőfi Sándor Múzeumban.
2015-07-24 15:45:47
Eisenach városa a németországi Thüringia Tartományi Evangélikus Egyházának püspöki székhelye. Egy város, ahol majd mindenki evangélikus. A kiskőrösi evangélikus gyülekezet kapcsolata eisenachiakkal 30 éve még 1985-ben kezdődött. Akkor látogatott el hozzánk első ízben az ottani evangélikus gyülekezetek egyesített fúvószenekara. A helyi gyülekezet meghívására most ismét városunk vendégei voltak, és július 10-én, pénteken az evangélikus templomban adtak koncertet.
2015-07-13 14:52:10
Aki július 2-án a megújult főtéren járt, azt tapasztalhatta, hogy megtelt szebbnél szebb autócsodákkal. A fák hűvösében sátrak álltak ahol enni és innivalóval csábították az arra járókat egy kis pihenésre, illetve amíg a felnőttek nézelődtek, addig a gyerekek számára kézműves foglalkozást szerveztek.
2015-07-03 15:46:59
Nagyszabású előadás készül szeptember első hétvégéjén a Szüreti és Szlovák Nemzetiségi Napok keretében Kiskőrös megújult főterén. A Sziget Színház profi művészeinek főszereplésével, és több, mint 100 helyi táncos és énekes közreműködésével az István a király című rockopera kerül a közönség elé. A próbák javában tartanak, a táncosok két szakember segítségével sajátítják el a koreográfiákat a Művelődési Házban.
2015-06-26 17:47:14
Busz-és hengerjárat, vetélkedő, koncertek és táncház. Emellett persze nyitott múzeumok várták az érdeklődő kiskőrösieket és minden erre járót június 20-án szombaton a Múzeumok Éjszakáján.
2015-06-22 14:27:14
Busz-és hengerjárat, vetélkedő, koncertek és táncház. Emellett persze nyitott múzeumok várták az érdeklődő kiskőrösieket és minden erre járót június 20-án szombaton a Múzeumok Éjszakáján.
2015-06-22 09:54:45
Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját PEDAGÓGUSNAPnak nyilvánította. Megünneplésére először 1952-ben került sor: ekkor átadták a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak. Kiskőrösön is régi hagyomány már, hogy e hónap elején ünnepi műsorral, és különböző díjak átadásával köszöntik a pedagógusokat.
2015-06-16 17:19:08
Szombaton Felcsúton a Pancho Arénában az Omegával, vasárnap pedig Acsán, a gyönyörűen felújított 17. századi evangélikus templomban énekeltek a kiskőrösi Gospel Sasok.
2015-06-05 21:25:25
Hosszú éveken keresztül szervezett a Bem József Általános Iskola pedagógusa, Horváth A. Gézáné megyei szavalóversenyt „Itt születtem én ezen a tájon” mottóval alsós és felsős diákok számára. Ez a hagyomány néhány éve megszakadt, most pedig egy pályázatnak köszönhetően országos szinten éledt újjá. A döntőt május 29-én rendezték a Művelődési Házban.
2015-06-05 20:56:14
dr. Hermann Róbert hadtörténész előadása a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban
2015-05-29 21:54:12
Május 25-én, pünkösdhétfőn családi napot tartott a kiskőrösi evangélikus gyülekezet. A szervezésben és a programok lebonyolításában Farkasné Gombár Ildikó mellett az iskola - lelkészek, Szűcs Mária és Farkas Sándor valamint a gyülekezet lelkészei is részt vettek.
2015-05-18 11:05:18
Május 8-án ismét megtelt a kiskőrösi Jazz klubnak helyet adó Közúti Múzeum és ismét vérbeli dixieland muzsikát hallhatott a közönség Molnár Gyula együttesének koncertjén. Magyarország legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi jazz-együttese, a szegedi Molnár Dixieland Band 1964-ben alakult meg egyetemistákból, amatőr zenészekből.
2015-05-09 19:38:38
Ifjabb Kunhegyesi Ferenc irányításával és a szülők segítségével, roma mesterségekkel ismerkedtek a gyerekek a Délibáb utcában. Gyönyörű aszfaltrajzok készültek a kovácsok, vályogvetők, lókupecek, cirkuszosok és jósnők által végzett munkáról.
2015-04-20 10:20:04
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ehhez a naphoz kapcsolódva országszerte számos programmal tisztelegnek a magyar líra előtt. Kiskőrösön szavalóversenyeket, versfelolvasást és kiállítás-megnyitót szerveztek április 10-én pénteken.
2015-04-20 10:05:42
2004-ben alakult meg a lelkes kalocsai alkotócsoport, a Dunatáj Fotókör, azzal a céllal, hogy a térségben élő fotósok szakmai fejlődését elősegítse. A tagok úgy érezték, hogy 10 év után dukálna egy átfogó, az elmúlt évtized termését bemutató kiállítás is – így született a „Képszabadság”, melyet április 12-én Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központban mutattak be.
2015-04-03 22:20:55
A Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület régi álma válik valóra április 11-12-én. Bács-Kiskun megye szívében, Petőfi szülővárosában egy merőben újszerű programsorozat kerül megrendezésre Petőfi Kulturális Fesztivál néven. Neves fellépők, hagyományápolás, művészeti és történelmi kiállítások, családi és gyermekprogramok várnak mindenkit jövő hétvégén a Városi Sportcsarnokban és a gimnázium udvarán.
2015-03-30 14:54:01
Hetedik alkalommal hirdette meg a Zentrum, vagyis a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ a Blickpunkt – Képek versenye című fotópályázatát. Kiskőrös harmadik alkalommal látja vendégül a kiállítást, mely a hazai németség életét mutatja be három kategóriában. A kiállítás-megnyitóra március 23-án hétfőn került sor a Művelődési Központ emeleti aulájában.
2015-03-23 11:10:32
Március 15-e az összefogás jelképe, ekkor váltak a magyarok igazi, a szó mai értelmében vett nemzetté. Ezt az összefogást kívánta megjeleníteni a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala egy közös élménnyel. A felhívásra délután 3 órakor az ország több száz településén egyszerre hangzott fel Petőfi Sándor Nemzeti dal című verse.
2015-03-14 13:20:46
Nagy sikerrel mutatta be a Gergely Theáter társulata a Paprikás csirke avagy Stex és New York című darabot a Petőfi Sándor Művelődési Központ bérletsorozatában. A zenés vígjátékban az amerikai álom és a magyar valóság konzerválódik. Az új vállalkozásba kezdő család, amerikai üzletember segítségével szeretné felvirágoztatni az üzletet. A remek ötlet megvalósításához pompás vacsora kell, ám nem ülhetnek asztalhoz 13-an. Így lesz vacsora vendég az inas és a szobalány, és így kezdődnek a bonyodalmak is.
2015-03-09 09:56:05
Gmoser Györgyné 1972 óta minden évben megszervezi a Zsuzsanna bált Kiskőrösön. Idén is több mint száz vendég mulatott hajnalig a művelődési házban. Az bál előtt az eddigi kiállítások régi fotókból nyílt tárlat a művelődési központban.
2015-03-04 09:59:03
2015. március 7. szombat
2015-03-02 18:06:09
Kiskőrös is csatlakozik a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala által szervezett közös élményhez, mely az összefogást kívánja megjeleníteni.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.