Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Közérdekű

2017-04-11 11:25:23
A tankötelessé váló gyermekek általános iskolai beíratása a 2017/2017-as tanévre 2016. április 20-án és 21-én lesz. Ebben az évben azok a gyerekek vállnak tankötelessé, akik 2010. szeptember 1. és 2011. augusztus 31. között születtek. A Bem József Általános Iskolában március 30-án csütörtökön szülői értekezleten tájékoztatták az érintetteket többek közt arról is, hogy a következő tanévben milyen lehetőségek közül választhatnak.
2017-03-21 08:56:40
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatalának közleményét a 2017/2018. évben tankötelessé váló gyermekek beiskolázásának vonatkozásában.
2017-03-09 16:41:33
Idegenek azzal próbálják szolgáltatásukat eladni, hogy a Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. megbízásából, engedélyével vízminőség ellenőrző vizsgálatot végeznek.
2017-03-01 10:04:08
A Kiskun Autósiskola és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság közös szervezésében „Közlekedési esték” címmel ingyenes ismeret felújító KRESZ oktatást szervez, melyen nem csak a régi, már megkopott KRESZ tudás kerül felelevenítésre, hanem az új jogszabályok is ismertetésre kerülnek. A helyszín a „Kiskun Autósiskola oktatási terme”
2017-01-16 17:46:30
Az utóbbi napokban tapasztalt igen alacsony hőmérséklet károkat okozhat a vízellátó rendszerekben, melynek következtében jelentős anyagi kár érheti a figyelmetlen Fogyasztókat.
2017-01-09 11:55:00
A Kecskeméti Katona József Múzeum „A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve” alkalmából pályázatot hirdet a Bács-Kiskun megyei középiskolák diákjai számára.
2017-01-03 09:13:44
Az FBH-NP Nonprofit KFT ezúton kívánja tájékoztatni a Tisztelt kiskőrösi lakosságot, hogy 2017. január 9-12. között díjmentes fenyőfa begyűjtést szervez.
2016-12-12 14:03:27
Az év végi ünnepek közeledtével az üzletekben, a bevásárlóközpontokban és a különböző vásárokon megnövekszik a forgalom. Az ünnepi hangulatban sokan megfeledkeznek a legalapvetőbb szabályokról, amelyekkel megóvhatják értékeiket. Fogadja meg az alábbi tanácsokat, tegyen azért, hogy Ön ne váljon bűncselekmény áldozatává!
2016-11-15 11:23:43
November 15-én indul a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által meghirdetett „Értékőrzők Bács-Kiskunban” című verseny 1. fordulója. A versenyre a meghosszabbított határidő szerint december 5-ig még lehet regisztrálni! Aki lemaradt, most még csatlakozhat.
2016-11-03 11:55:49
A Látni és látszani plusz az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az X-MEDITOR Kft. közös közlekedésbiztonsági kampánya, amelynek 2012, a kezdetek óta az a célja, hogy a balesetmentes közlekedés érdekében felhívja a figyelmet a látás és a láthatóság kiemelt fontosságára. Tavaly háromszáznál is több autós szerviz és közel száz optikai szaküzlet állt a Látni és látszani plusz kampány mögé, míg a másik oldalon a 21 ezret is meghaladta azon autósok száma, akik csatlakoztak a kampányhoz és ezzel is kifejezték, mennyire fontos számukra a biztonságos közlekedés. 2016-ban az országos kampány keretében október 15. és december 10. között ellenőriztethetik járművük láthatóságért felelős alkatrészeit és a szélvédőt ingyenesen a személy- és haszongépjárművek, a motorkerékpárok és a kerékpárok vezetői az akcióhoz csatlakozott szervizekben. A regisztrált optikai szaküzletek pedig díjmentes látásellenőrzéssel és hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket. A közlekedésben részt vevők közös érdeke, hogy a vezetők átvizsgáltassák járműveik világítástechnikai berendezéseit, szélvédőjüket és ellenőriztessék látásukat.
2016-10-18 10:17:05
Az évszakkal együtt járó változások jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre, hiszen kedvezőtlenebbé válnak az út-, az időjárási- és a látási viszonyok. Fontos, hogy a járművezetők próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, tekintettel az esetleges ködös, esős időjárásra. Ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően ennek hiánya játszik szerepet. - hívja fel a figyelmet az őszi közlekedésre történő felkészülés időszerűségére az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság.
2016-10-11 11:03:00
Kiskőrös Város Önkormányzata csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2017. évi fordulójához. A beadás határideje: november 8-a.
2016-09-23 11:27:15
Továbbra is kellemetlen szagú a víz Kiskőrösön. A Kiskun-Víz szakemberei dolgoznak a problémán. Megkeresésünkre a következő választ kaptuk:
2016-09-13 08:01:46
Egyre több a telefonos csaló – vigyázzanak!
2016-08-26 14:53:04
Ebben az évben drasztikusan megemelkedett a kóbor kutyák száma Kiskőrösön. Feladatot adva ezzel az önkormányzat illetékeseinek, és az állatvédőknek egyaránt. A megoldás a nem kívánt szaporulat megakadályozása lenne.
2016-08-22 12:44:16
A TISPOL Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján a rendőrök Magyarország egész területén 2016. augusztus 23. és 2016. augusztus 25. között a közúti forgalomban résztvevők sebességének ellenőrzését végzi.
2016-08-22 12:37:04
Fontos információ a KEVI középiskolája 7-13. évfolyamos diákjai számára! A tankönyvek átvételének időpontjai a következőképpen alakulnak:
2016-08-12 17:52:44
Ismét véradást szervez augusztus 16-án és 17-én, kedden és szerdán 9 és 13 óra között Kiskőrösön a Művelődési Központban a Magyar Vöröskereszt. A vér nélkülözhetetlen mind a különféle, többnyire súlyos betegségek kezeléséhez, gyógyításához, mind a nagyobb műtéti beavatkozásokhoz, de a gyógyszeripari kutatásokhoz is.
2016-07-15 13:05:47
A hirtelen nappali felmelegedés és csapadékmentes, száraz időjárás miatt, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kezdeményezésére, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága átmeneti időre 2016. július 8-től általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.
2016-07-15 13:01:32
2015. novemberében zárult le a Kiskőrös és térsége ivóvízminőség –javító projekt. Ennek keretében a térség 15 településén, több mint 52 ezer ember jutott megfelelő minőségű ivóvízhez. A beruházás összköltsége megközelítette a 3,9 milliárd forintot. Több mint három évet vett igénybe a beruházás megvalósítása, mely óriási mérföldkő a térség vízszolgáltatásában. Az új rendszer üzembe állítása nem volt zökkenőmentes, amit az elmúlt időszakban a kiskőrösiek is megtapasztalhattak.
2016-07-08 10:04:45
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy július-augusztus hónapban fokozott figyelmet fordítsanak az utak mentén kihelyezett vadveszélyt jelző közúti jelzőtáblák hatálya alatt történő közlekedésre. A jelzett időszakban az őzek szaporodása miatt többször lehet számítani az úttesten váratlanul megjelenő vadállatokra. Kérjük a gépjárművezetőket, hogy a balesetek elkerülése végett az említett útszakaszokon a megfelelő sebességgel és körültekintéssel közlekedjenek.
2016-05-06 15:16:22
Gazdaságszerkezeti összeírást hirdetett a KSH. A Statisztikai Hivatal 2016-ban is begyűjti az országos adatokat a mezőgazdasági tevékenységekről azzal a céllal, hogy rámutasson az időközben bekövetkezett változásokra, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon mind a hazai, mind pedig a nemzetközi érdekeltségek számára.
2016-03-31 13:18:54
Tavaly változtak a szabadtéri tűzgyújtás szabályai. Település belterületén csak akkor lehet égetést végezni, amennyiben a település rendelkezik önkormányzati rendelettel, mely szabályozza a szabadtéri égetés feltételeit. Ilyen önkormányzati rendelet hiányában az adott település belterületén tilos a szabadtéri tűzgyújtás, égetés. A külterületeken történő égetés kapcsán változott jelentősen a szabályozás, mivel megszűnt a bejelentés alapú égetés, most már a külterületi irányított égetés engedélyhez kötött tevékenység lett. Az új jogszabály értelmében külterületen az ingatlan tulajdonosa, használója a tűzvédelmi hatóság engedélyével legfeljebb 10 ha egybefüggő területen irányított égetést végezhet. A kérelmet legkésőbb az égetés tervezett időpontját megelőző 10. napig be kell nyújtani az illetékes tűzvédelmi hatósághoz.
2016-03-18 10:22:30
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal május 01. napjáig lefolytatja a megyei tanyák villamos energiával történő ellátását megalapozó felmérését. A Kormány a B/38. számú, a tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló 49/2009. (V. 27.) OGY határozatban foglaltak 2011. és 2012. évi végrehajtásáról szóló jelentésben kiemelt célkitűzésként szerepel, hogy az összes magyarországi tanya 2020. évig villamos energiával történő ellátása megvalósuljon.
2016-03-11 14:17:31
A fővárosi és megyei kormányhivatalok hatáskörébe kerültek április 1-jével a lakáscélú állami támogatásokkal összefüggő feladatok a Magyar Államkincstár megyei igazgatóságaitól.
2016-03-01 13:20:37
A „Földet gazdáknak!” program 2016. évben eddig meghirdetett földárveréseit kettő részre lehet bontani. Egyrészt az előző földárveréskor eredménytelen árverésekre, ezeknek az újbóli kiírására 2016. március 2-8 között kerül sor, az új földrészletek árverései pedig 2016. március 16-30 között zajlanak le a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Halasi út 34. számú épületében.
2016-03-01 12:58:46
Vízkorlátozásra illetve vízelzárásra készül a Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. Kiskőrösön azoknál a háztartásoknál, akiknek vízdíjtartozása van. Hamarosan levélben figyelmeztetik a nem fizetőket, majd a törvényi előírások betartásával, lehetőséget adva a hátralék rendezésére, kivárják az előírt határidőt, mielőtt megteszik a végső lépést.
2016-02-01 11:39:11
Hatósági állatorvos ügyfélfogadásáról
2016-01-22 11:57:16
Hatósági állatorvos ügyfélfogadásáról
2016-01-11 19:03:52
Csütörtök reggelre mintegy 15-cm-es hóréteg takarta be Kiskőröst. A hirtelen leesett égi áldás mindenkinek mást jelent. Van akinek az igazi tél beköszöntét, másoknak önfeledt örömöt. Sokaknak azonban gondot, rendkívüli munkát, nehézséget.
2016-01-05 09:21:15
2016. január 1-jén lép hatályba az a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosító csomag, amely eredményeképpen egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási rendszer alakul ki. Ezzel egyidejűleg több hatósági eljárás díja csökken, egyes eljárások ingyenessé válnak.
2015-12-22 09:25:53
Az arra jogosultak, a földárverés nyerteseivel kötött adás-vételi szerződések kifüggesztésének ideje alatt élhetnek elővásárlási jogukkal.
2015-12-16 09:21:13
2015. december 14. napjával sikeresen lezárult az idei évre az állami földek gazdáknak történő értékesítése Bács-Kiskun megyében.
2015-12-10 08:49:27
2015. december 9. napjától, újabb 86 ügykörrel bővül a Kormányablakokban intézhető ügyek száma, ekkortól tehát 509 ügy intézhető el, illetve kezdeményezhető az integrált ügyfélszolgálatoknál.
2015-11-30 14:59:01
A Népegészségügyi Program keretében a veszélyeztetett női lakosság emlőszűrő vizsgálata tovább folytatódik.
2015-11-24 19:24:04
2015. november 25. napjától a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának keretein belül működő Családi Csődvédelmi Szolgálat új helyen, Kecskemét, Kőhíd utca 8. szám alatt várja kedves ügyfeleit.
2015-11-24 19:15:02
2015. november 23. napján elindult az első állami tulajdonú termőföldek gazdáknak történő árverezése.
2015-11-23 13:53:22
Az „Ültess fát mozgalom” keretében november 21-én, szombaton az Erdőtelekre vezető út mentén ültetett fát mintegy 50 lelkes kiskőrösi polgár. A kezdeményezés 2011 őszén indult és ez már sokadik olyan alkalom volt, amikor közösségi összefogással lett zöldebb Kiskőrös városa.
2015-11-06 14:29:13
2014. november végén adtunk hírt arról, hogy közel 80-an vettek részt az Ültess Fát Mozgalom felhívására szervezett akcióban, melynek során csodasövényt ültettek az erdőtelki úton a bicikliút mellé. Ezúttal, majdnem napra pontosan 1 évvel később újabb faültetésre várják a kiskőrösieket.
2015-11-06 14:07:19
A Duna Borrégió Tanácsa szakmai tanácskozást szervezett október 21-én a szőlőültetvények szerkezetátalakítása tárgyában a Petőfi Sándor Művelődési Központ földszinti nagytermében. A szerkezetátalakítási intézkedés tapasztalatairól Angyal László az MVH igazgatója, a szerkezetátalakítás informatikai hátteréről, az újratelepítési jogról, a telepítési engedélyről és az egyéni tervről Sági Péter informatikus tartott tájékoztatót.
1
2
3
4
5
6
7
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.