2023. május 30. kedd - Zsanett, Janka napja van

HÍREK

Események

2013-05-04 09:47:08
A Harangvirág Evangélikus óvoda nagycsoportos óvodásoknak szervezett szavalóversenyt az imaházban. Az első alkalommal megrendezett versenyen 33 óvodás mondott verset. Az összes kiskőrösi óvoda képviseltette magát, de eljöttek városunkba a csengődi, soltvadkerti és halasi nagycsoportosok is.
2013-04-30 17:55:39
Több száz általános iskola, köztük a kiskőrös Bem Iskola vett részt Magyarország egyik legnagyobb áruházláncának Sulirajongó programjában. A rajongás 1 millió forintot hozott az sulinak. Az intézmények az elmúlt három hónapban iskolai rendezvényekkel versengtek az üzletlánc vásárlóinak szavazataiért, hogy elnyerjék az áruházlánc által felajánlott, összesen 10 millió forintnyi díj valamelyikét.
2013-04-19 17:09:31
Április 13-án, szombaton kezdődött és vasárnap este zárult a hagyományos magyar élelmiszerek seregszemléje a IV. Duna- Tiszta közi Agrár Expo Kiskőrösön. A szervezők a tavalyinál is nagyobb attrakciókkal várták a látogatókat.
2013-04-13 20:21:23
Soltvadkerten a Művelődési házban tartottak nyílt órát Pogurelszka Okszana klasszikus balettet tanuló növendékei. A tanárnő óvodás kortól foglalkozik a lányokkal, hiszen a gyakorlatsorok az egyéni fizikai adottságok és képességek alapján szinte bárki számára elsajátíthatók.
2013-04-05 16:17:10
A Mohácsi úti óvoda a húsvéti ünnepkörhöz, a nyuszi váráshoz kapcsolódóan a közeli réten mezei futóversenyt tervezett. Az időjárás azonban közbeszólt, a havazás miatt a „B” program lépett életbe: a gyerekek a szüleik az óvodában készültek a húsvéti ünnepekre.
2013-03-29 22:45:44
Több száz tehetséges gyerek, sok-sok kreatív pedagógus és lelkes szülők. Mindez kellett ahhoz, hogy a Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola műsorán három estén keresztül vastapsra késztesse a közönséget. Az iskola diákjai két évente mutatkoznak be a művelődési ház színpadán a szülőknek, nagyszülőknek, rokonoknak és ismerősöknek. Egyházi iskolaként ez volt az első műsoros est, így a téma választása sem véletlen. A szervezők József történetét vitték színpadra.
2013-03-29 22:28:31
Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából Liszt Ferenc-díjat adományozott Boldoczki Gábor trombitaművésznek. A díj kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenység elismerésére adományozható. Néhány nappal az elismerés átvétele előtt szülővárosában, Kiskőrösön tanítványaival együtt koncertezett.
2013-03-22 17:26:48
A Játékkal a Tudásért Alapítvány, az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete és a kiskőrösi Integrált Közoktatási Intézmény által szervezett területi Ki mit tud?-nak adott otthon március 14-én a Petőfi Sándor Művelődési Központ.
2013-03-15 15:51:26
Ismét anyukákkal és babákkal telt meg a művelődési központ kamaraterme. A védőnői szolgálat ez alkalommal egy előadásra hívta az érdeklődőket, melynek témája a homeopátia, amely egy olyan alternatíva a szokványos kezelési módok, gyógyszerek mellett, amely biztonságos, nem toxikus, ugyanakkor hatásos, gyors enyhülést, gyógyulást hoz.
2013-03-11 15:03:56
Jövő évtől nem lehet nevelőotthonokba beadni 12 évesnél fiatalabb gyereket. Az a cél, hogy otthonok helyett nevelőszülőkhöz, családba kerüljenek – mondta Kothencz János Szeged-Csanád Egyházmegye Gyermekvédelmi főigazgató a Bács-Kiskun megyében tevékenykedő nevelőszülők kiskőrösi találkozóján.
2013-03-01 16:10:13
Idén már negyedszázada, hogy a gimnázium országos Kertészeti és Szőlészeti Versenyt rendez, amelyen a részt vevő négy fős csapatoknak komoly szakmai zsűri előtt kellett bizonyítaniuk tudásukat, rátermettségüket. A diákoknak a Kertészet és Szőlészet folyóirat számaiból kellett felkészülniük a versenyre, ahol szőlő-, zöldség- és gyümölcs- valamint dísznövény-termesztésből is jeleskedniük kellett.
2013-02-22 23:02:57
A farsang időszaka a vízkereszttől hamvazószerdáig tart, azaz a farsangvasárnapot, farsanghétfőt és húshagyókeddet foglalja magában. Ebben az időszakban szünetelnek a mezőgazdasági munkák, így maradt idő a szórakozásra. Az elmúlt hetekben a város valamennyi óvodájában és általános iskolájában előkerültek a jelmezek. Farsangi, jelmezes bemutatók, versek, mesék, dalok tették vidámmá ezeket a mulatságokat. Az elmúlt héten a Bem iskola alsó tagozatosai, a héten pedig a Mohácsi óvoda kicsinyei bújtak maskarákba.
2013-02-15 18:15:20
Február 12-én hivatalosan is megnyitotta kapuit a Kiskőrösi Önkéntes Pont a Kossuth Lajos utcában a Közösségi Ház épületében. A szervezet a jövőben ellátja majd a térségben a fogadó felek és az önkéntesek közti közvetítői feladatokat, másrészt pedig igyekszik bevonni a lakosságot egy, az újszegénység jelenségét mérséklő programba. A program létrehozására összesen, mintegy 13 millió forintot nyert az Álláskeresők Egyesületeinek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége.
2013-02-11 18:28:37
Februárban néhány óra erejéig mindenki maskarát ölt, de a legjobban mégis a gyerekek élvezik a különleges átváltozást. A kisebbeknek, de a nagyobbaknak is óriási élmény más bőrébe bújni, a szülőknek pedig nem egyszerű feladat évről-évre valami újat kitalálni. A Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola alsó tagozatán és a középiskolában közös jelmezes bemutatóval készültek erre a jeles napra.
2013-02-11 18:26:46
Az elmúlt héten a Mohácsi úti óvoda pedagógusai és a gyerekek szülei gyűltek össze hagyományos jótékonysági báljukon a Kurta kocsmában. A jól sikerült bulira a három óvodai csoportba járó gyerekek szülei és az óvónők mellett sok ismerős, barát is eljött. A vendégek hajnalig ropták a táncot a mulatságban.
2013-02-01 20:01:58
Vízkereszttől, január 6-tól megkezdődött a farsang, a bálok, a vidám mulatságok időszaka. A január és a február Kiskőrösön is mulatozásra sarkallja a bálozókat. A farsang jegyében megrendezett Bem József Általános Iskola jótékonysági szülők-nevelők bálján nagyon sok szülő és nevelő vett részt az intézmény tornatermében.
2013-02-01 19:47:07
Nem csak a kicsik, de a szülők nagy örömére is szolgál a babamasszázs, hiszen nem csak a fájdalmak enyhíthetőek segítségével, de a baba-szülő kapcsolatot is szorosabbá teszi. A módszer átadását vállalta fel Törőcsik Ildikó védőnő, amikor időről időre elindítja a babamasszázs tanfolyamot, hogy az anyukák megtanulják a helyes módszereket.
2013-01-25 18:17:18
A kiskőrösi Katolikus Egyházközségben lejárt az évvel ezelőtt alakult képviselő-testület mandátuma. Így ezekben a hetekben zajlik az új képviselő-testület megválasztása.
2013-01-25 18:13:22
Magyarok Szövetsége Kiskőrös és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kiskőrösi csoportjának szervezésében a Szücsi kávéházi esték sorozat keretében dr. Pásztor Emília régész tartott előadást a Kárpát-medence régészeti leletei és az azokon található csillagképek címmel.
2013-01-18 17:33:00
Odúkészítő versenyt hirdetett Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kiskőrösi csoportja, hogy a gyerekek megismerkedjenek az odúkészítés rejtelmeivel és ezen keresztül az odúlakó madárfajokkal, és az sem volt utolsó szempont, hogy remek téli elfoglaltság gyereknek és felnőttnek egyaránt, gondoskodni a madarakról.
2013-01-11 19:01:14
104 Perc az életért címmel szervezett nagy sikerű karácsonyi jótékonysági koncertet a Kiskőrösi Mentő Alapítvány javára az Enharmony és a WAFT zenekar, amelyen több mint 500 ezer forint gyűlt össze egy eset kocsi megvásárlására.
2013-01-04 15:14:48
December 30-án a főtéren hatalmas kondérban főtt a babgulyás – a becsületkassza bevételét a két általános iskolának ajánlották fel
2013-01-02 14:39:37
Karácsonyra megújult az evangélikus templom, amely 2013-ban lesz 230 éves. A külső felújításhoz szükséges mintegy 70 millió forintot Kiskőrös város önkormányzata nyerte a városközpont rekonstrukciós pályázaton, a belső megújulást pedig az a 28 millió forint segítette, melyet a Magyar Evangélikus Egyház adott.
2013-01-02 14:38:00
Különleges, Betlehemi lánggal gyújtották meg Kiskőrös Város adventi koszorújának 4. gyertyáját. Az összegyűlteket Domonyi László polgármester köszöntötte, majd Lupták György evangélikus esperes mondta el adventi gondolatait.
2012-12-22 09:41:33
Aki járt már Bécsben Advent idején, ismeri az ünnepi készülődés semmihez sem hasonlítható hangulatát. A díszbe borult és ünnepi fényben pompázó utcákon ajándék pavilonok, ínycsiklandó finomságok várják a vendégeket. December 14-én délután 6 órakor a Domonyi László polgármester köszöntőjével és a Bem iskolások műsorával kezdetét vette a december 23-áig tartó Karácsonyi Forgatag Kiskőrösön a főtéren.
2012-12-16 21:26:05
A Petőfi Sándor Művelődési Központban második alkalommal megszervezett baba- és gyermekruha börzére idén is sokan látogattak el december 15-én, bár az időjárás, a szakadó hó sokakat marasztalt otthon. A börzére ellátogató kismamákat és anyukákat ruha, cipő, játék és egyéb babakellék várta a Művelődési Központban.
2012-12-16 21:24:19
December derekán hangulatos karácsonyi összejövetelt tartott tagjai számára az Evangélikus Imaházban a Kiskőrös és Környéke Mozgáskorlátozottak Egyesülete.
2012-12-07 21:17:01
Mint minden évben, idén is közel kerülhettek a csillagokhoz a kiskőrösiek, amikor a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportja és a Neptunusz Amatőrcsillagász Kör meghívását elfogadták. Asztro-fotó címmel kiállítást nyitottak meg, majd az univerzumban fellelhető élet lehetőségeiről hallgathattak meg előadást a Petőfi Sándor Művelődési Központban.
2012-12-03 18:17:00
Az elmúlt hét végén a lovasok bálja és a Petőfi Sándor Evangélikus Iskola tengerészbálja várta a szórakozni vágyókat.
2012-11-23 16:37:27
Az Olgyay család zenekarának előadására várták november 18-án vasárnap délelőtt az érdeklődőket a katolikus templomba, akik az egyház és a hívek zenei ízlésének megfelelő, igényesen hangszerelt liturgikus zenével kísérték a szentmisét.
2012-11-16 21:00:45
November 14-én ismét véradást szervezett a Vöröskereszt Kiskőrösön, amelyen a helyi sportolók csoportosan, a mezükben vettek részt. Az eseményen 20 darab arzénmentesítő kancsót is átadtak.
2012-11-16 20:59:38
A Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend tagjai szőlőfelajánlással támogatják a következő szüretkor azokat a végzős vincellértanulókat, akiknek gondot okoz a vizsgaborukhoz szükséges szőlőmennyiség megvásárlása. – ez még egy év eleji hír volt. Most pedig már megvalósult a felajánlás. Ifj. Kecskeméti János borlovag egy mázsányi Kövidinkával támogatta Gudmon Krisztina vincellértanulót vizsgaborának elkészítésében.
2012-11-05 19:46:03
Mozgalmas és izgalmas nap volt a Bem József Általános Iskolában az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon. Délelőtt a szorgos gyerekkezek egészséges salátákat készítettek, délután pedig az angol munkaközösség szervezésében halloween-partyt tartottak.
2012-11-05 19:44:46
Október 26-án 14 órakor Kiskőrös nyugdíjas korú lakosait várták a szervezők, Kiskőrös Város Önkormányzata, a Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Segítő Szolgálat és a Petőfi Sándor Művelődési Központ az Idősek Napja alkalmából rendezett ünnepségre. A hagyományoknak megfelelően az ünnepség keretében köszöntötték városunk legidősebb lakosait is.
2012-10-27 10:42:06
Nem régen számoltunk be arról, hogy a sokszínűség jegyében csendes napot tartottak a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskolában. Október 25-én a Kiskőrösi Evangélikus Iskola Petőfi Sándor Általános Iskolájában szerveztek hasonló programot a gyerekeknek.
2012-10-22 22:55:26
Szeptemberben, amikor az igazi gólyák útra kelnek, hogy melegebb helyen vészeljék át a telet, a Wattayba megérkeztek a kilencedikesek, azaz gólyák, akik október 12-én egy közösen koreografált színes műsorral mutatkoztak be a Gólyanapon.
2012-10-15 15:46:04
Civil kezdeményezésre nagy sikerű baba- és gyermekruha börzét tartottak október 6-án a művelődési központban. Sokan gondolták úgy, hogy segítenek egymásnak és pár száz forintért árulták a babaruhákat, játékokat. A börzére ellátogatókat rendkívül nagy ruha, cipő, játék és egyéb babakellék kínálat várta. Bárki találhatott olyasmit, amire a gyermekének szüksége van, még hozza jutányos áron.
2012-10-15 15:43:09
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. A város nyugdíjas szervezetei az elmúlt napokban rendezvényekkel emlékeztek meg a világnapról. Az Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthonban október 7-én köszöntötték az idős embereket.
2012-10-05 22:15:55
Minden anyukának összeszorul a szíve, ha bölcsődébe kell adni a kicsit. Mivel az anyaság nem jár kimondottan előnyös anyagi juttatásokkal, sok nő kénytelen úgy dönteni, hogy már két éves kora előtt bölcsődébe adja gyermekét. Kiskőrösi bölcsödében már augusztus elején elkezdték az picik beszoktatását.
2012-10-05 22:14:11
A kiskőrösi evangélikus templom jövőre lesz 230 éves. A gyülekezet szeretné, ha az évfordulóra megújulna a templom. A felújításhoz mintegy 70 millió forint szükséges. Ebből a külső felújítás a városközpont rekonstrukciós pályázaton nyert pénzéből valósul meg, a belső megújulást segíti az a 28 millió forint, melyet a Magyar Evangélikus Egyház ad.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.