Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

Események

2017-05-17 11:13:06
Országos rendezvényt indított el Közösségek Hete elnevezéssel a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, az NMI Művelődési Intézet és az Országos Széchényi Könyvtár konzorciuma a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás kiemelt projekt keretében május 8-án. Intézmény, civil szervezet és közösség egyaránt csatlakozhatott a kezdeményezéshez. Kiskőrösön így tett a Közúti Szakgyűjtemény és a Petőfi Sándor Művelődési Központ is.
2017-05-16 14:43:09
Az elmúlt héten az ország többi középiskolájához hasonlóan Kiskőrösön is elköszöntek a diákok az alma matertől. Május 5-én pénteken a Wattay Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium végzősei búcsúztak az intézménytől az időjárás miatt nem hagyományos körülmények között. A 6 végzős osztály osztályfőnökei Kecskeméti Sándor és Szeitert Gábor, Franczia-Takács Edit, Csatai Gáborné, Újvári Csaba, Francziáné Miks Éva és Franczia Gyula voltak.
2017-05-16 14:38:13
Május 6-án szombaton a Kiskőrösi Evangélikus Középiskolában is felcsendültek a jól ismert dallamok. Ballag már a vén diák, Üres az osztály, Elmegyek, elmegyek. Mindegyik valaminek a végét, egy új út kezdetét énekli meg. Kicsit szomorúan, de teli reménnyel és várakozással. 111 diák búcsúzott ezen a napsütéses délelőttön az intézménytől, valamint Furák Attila, Honti Erika, László-Kudron Ildikó, Donáthné Belák Katalin és Biácsiné Lucza Erika osztályfőnököktől.
2017-05-16 14:27:08
Az ünnepléssel töltött hétvége után a maturálók számára hétfőn megkezdődtek a vizsgák. A magyar írásbelit kedden a matematika, szerdán pedig a történelem követte. Csütörtökön és pénteken az angol és a német írásbelikkel folytatódott a megmérettetések sora.
2017-04-12 08:37:22
Az április 8-9- én megrendezésre került VIII. Duna-Tisza közi Agrár Expo bizonyította a hazai termelők részvételével, hogy a Magyarországon készített minőségi élelmiszertermékek felveszik a versenyt az olykor több ezer kilométert utaztatott külföldivel. 140 termelő, több, mint 2500 termékét ismerhette meg a közönség. A rendezvény tudatosította annak fontosságát, hogy a magyar termékek vásárlásával a magyar termelőket segítjük, akik itthon állítanak elő termékeket hazai munkaerővel. A magyar termékre költött pénz pedig hazánkban marad, amiből további hasznunk lehet. Hosszútávon így hozzájárulhatunk a hazai gazdaság fellendüléséhez.
2017-04-11 10:20:15
A Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány szervezte meg idén a Bács-Kiskun Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozó és Minősítő Versenyt, melynek március 31-én pénteken a Petőfi Sándor Művelődési Központ adott otthont. Több száz táncos töltötte meg a termeket, folyosókat. Éreztek Dunaföldvárról, Garáról, Izsákról, Kecskemétről, Kiskunmajsáról, Kiskunhalasról, Szegvárról, Szentesről és Tiszaalpárról is. No és persze nem hiányozhattak a kiskőrösi csoportok sem.
2017-04-07 10:07:08
Hagyományteremtő céllal került megrendezésre a Kiskőrösi EGYMI-ben a Szerencsés Teri Emlékverseny. Májusban lesz két éve, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt az intézmény vezetője, akinek 32 éven át, a gyógypedagógiáért, a fogyatékkal élők eredményes társadalmi integrációjáért végzett kitartó, önfeláldozó tevékenysége példa értékű a magyar gyógypedagógia világában. Az első alkalommal meghirdetett szavalóversenyben az integráltan nevelt sajátos nevelési igényű tanulók mérettették meg magukat.
2017-04-03 12:18:51
1994 óta ilyenkor márciusban mindig megrendezésre kerül Kiskőrösön az országos Pünkösdi Ifjúsági Találkozó, melyre március 17-én több mint 130 16 és 30 év közötti fiatal érkezett városunkba. A három nap programjának megszervezésében és lebonyolításában nagyrészt vállalnak a helyi fiatalok és a gyülekezet tagjai is.
2017-04-03 09:54:17
2017. április 8-9- én immáron nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Duna-Tisza közi Agrár Expo Kiskőrösön a Városi Sportcsarnokban.
2017-03-30 12:36:04
Március 17-én, 22. alkalommal került megrendezésre Kiskőrösön az István Borházban a hagyományos Kadarka Nemzetközi Nagydíj. A hazai, valamint a határainkon túl is ismert és elismert borversenyre minden évben nagy érdeklődés mutatkozik. Erdélyből, a Délvidékről, és Bulgáriából is érkeztek borminták. A versenyre kizárólag Kadarka és Kadarka cuvée borokkal lehetett nevezni fehér, rosé, siller és vörös kategóriában. A nevezett 92 bor közül 75 önálló Kadarka volt.
2017-03-21 13:47:34
Március 10-én a Gyöngyszem, a Csillagfény, a Napfény és a Vadmacskák csoport is fellépett a Petőfi Sándor Művelődési Központban megrendezett mazsorett esten. Már hagyomány, hogy ilyenkor a tavasz kezdetén egy gálaműsor keretében a táncoslányok számot adnak tudásukról, és arról mit tanulnak, mennyi fejlődtek az eltelt hónapok alatt Gmoser György vezetésével.
2017-03-11 11:42:30
Hagyományosan március első napjaiban rendezi szalagavató ünnepségét a Wattay Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Ez az esemény arra figyelmezteti a diákokat, hogy hamarosan vége a gondtalan diákéveknek, a szalag jelképezi az utat, mely a felnőtté váláshoz vezet.
2017-03-11 11:28:30
2017 több szempontból is fontos a Protokon Kft. életében. Éppen 35 évvel ezelőtt, 1982-ben alapították a Protokont, mely történetének első 20 évében a közlekedés- és a banktechnika területén ért el szép eredményeket. 15 éve pedig a Brunswick vegyesvállalataként fitneszgépekkel bővítette ki gyártási palettáját. Világhírű fitneszgépeiket öt kontinensre szállítják, Life Fitness márkanévvel. Március 6-án hétfőn az 500 ezredik legyártott gépet ünnepelték a dolgozók. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Domonyi László polgármester is.
2017-03-09 06:48:01
Országos Óvodai Szakmai Napot szervezett Kiskőrösön az Evangélikus Pedagógiai Intézet február 28-án. A résztvevőket reggel a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola Harangvirág Óvodájában fogadták, majd a köszöntőknek és az előadásoknak az evangélikus imaház adott otthont. Délelőtt Franz Kett reformpedagógiájáról, délután aktuális nevelési kérdésekről hallhattak előadásokat az ország minden részéből érkezett óvónők.
2017-03-01 10:13:51
Egykor a legnépszerűbb szlovák női nevek, a Zsuzsanna, az Ilonka, az Annuska, a Marika és az Erzsike voltak. Gmoser Györgyné 1972 óta minden évben megszervezi az egyik leggyakoribb szlovák nevet viselők bálját, a Zsuzsanna bált. Idén február 19-én is közel száz vendég mulatott a Pátriában.
2017-02-21 17:55:56
A Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Duna Borrégió Szőlészek és Borászok Egyesülete összefogva, a NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezete támogatásával február 14-15-én rendezte meg hagyományos év eleji szőlész-borász konferenciáját Kiskőrösön a Hotel Imperiál Gyógyszállóban.
2017-02-16 19:10:34
Évszázados tradíciója van hazánkban a disznóvágásnak. A hagyományok felelevenítése volt a célja a Kiskőrösi Gazdakör február 4-i, első alkalommal megszervezett városi disznótorának. Ezúttal nem egy család, hanem több száz ember vendégül látásáról gondoskodtak a Pozsonyi utca elején a Pátriával szemben. A disznóvágáson nem csak a helybelieket, de a testvérvárosból, Naszvadról érkezőket is jó szívvel látták a szervezők.
2017-02-16 18:43:15
26. alkalommal hirdette meg háromfordulós matematikaversenyét a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola. A Levelész-matekész idei díjátadójának a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum adott otthont.
2017-01-30 10:46:23
A tél közeledtével sok kiskőrösi család naptárába nagy betűkkel kerül bele a disznótor időpontja. Ilyenkor összejön a család, sokszor talán a szomszédok vagy a barátok is, hogy egy igen munkás és fárasztó, ám többnyire jókedvű nap végére tele legyen az éléskamra és a hűtőláda. Történetében először most össznépi disznótorra készül a város is. A Kiskőrösi Gazdakör kezdeményezésére és szervezésében, az önkormányzat támogatásával kerül sor a hagyomány teremőnek szánt eseményre február 4–én szombaton. A helyszín a Pátria, és a Pozsonyi utca eleje.
2017-01-23 11:57:53
A városban már több éves hagyománya van a szlovákok farsangi mulatságának, amely eredetileg a nagymamák bálja volt, akik szilveszterkor az unokákra vigyáztak, de ők sem szerettek volna kimaradni a bulizásból, így januárban pótszilvesztert szerveztek.
2017-01-06 21:27:51
Dr. Győrfi Károly volt január 4-én az evangélikus presbiteri teaest vendége az imaházban. A könyvbemutatóval egybekötött előadás címe Keresztényüldözés a 21. század elején. Dr. Győrfi Károly elmondta, hogy 2012-ben kezdett a könyvön dolgozni úgy, hogy közben egy nagyvállalat vezérigazgatója volt. Kezdetben nem gondolta, hogy mára mennyire aktuális lesz ez a téma.
2016-12-23 11:20:32
95 diák ruhájára került az alma mater nevét hordozó szalag a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola hétvégi szalagavatóján. A 4 végzős osztályt, szüleiket és a meghívott vendégeket a 11. évfolyamosok várták nagy izgalommal, akik most is hosszú heteken át készültek az intézmény legjelentősebb rendezvényére.
2016-12-06 11:18:26
Ahogy arról már beszámoltunk a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola ebben a tanévben témahetekkel igyekszik színesebbé tenni diákjai hétköznapjait, egyúttal pedig bepillantást enged az általános iskolások számára az intézmény életébe, az ott folyó munkába. A természettudományos projekthét után most a nyelvek kerültek középpontba.
2016-11-29 09:32:37
Különleges eseményt ünnepelt Kiskőrösön a Szent József katolikus egyházközség. Az Irgalmasság évének zárásával egy időben helyezték el Isten házában azt a Szent II. János Pál pápa vérereklyét, amit néhány héttel ezelőtt személyesen vett át Krakkóban Stanisław Dziwisz bíborostól Seffer Attila plébános.
2016-11-29 09:24:10
Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete 20. alkalommal rendezte meg „ A jövő útjai…” elnevezésű konferenciát a Kiskőrösi EGYMI-ben. Az esemény mottójául ezúttal a Változáskezelés – Értékmegőrzés – Szakmaiság hármasát választották.
2016-11-23 11:56:51
„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim otthon lesznek!” címmel első világháborús katonai hagyományőrző emléknapot szervezett november 13-án a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület. Gyermekprogramokkal, kiállítással, katonai hagyományőrzők felvonulásával és a főtérre helyezett Szomorú katona szobor újraavatásával telt meg tartalommal ez a nap.
2016-11-23 11:22:48
Kóstold meg az újboromat címmel rendezett bormustrát a Kiskőrösi Gondűző Borrend november 12-én a dr. Kuti Szőlészeti és Borászati Kft. Mediterrán Pincészetében. A rend már 13. éve szervez november első felében borkóstolást, melyre a környékbeli termelők küldik el a mintáikat. Az eseményen 56 borról mondtak véleményt a szakemberek.
2016-11-07 19:05:25
A Kiskőrös Város Fúvószenekarát és Mazsorett Csoportját Támogatók Egyesülete október 29-én immár 11. alkalommal szervezte meg az Kiskőrösi Országos Mazsorett Fesztivált a Városi Sportcsarnokban. A lányok négy korcsoportban mutatták be a koreográfiáikat.
2016-11-02 18:20:44
Ismét megrendezte hagyományos pályaválasztási kiállítását a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma október 25-26-án. Az intézmény tornatermébe elsősorban a hetedikes-nyolcadikos diákokat és szüleiket várták.
2016-11-02 18:10:54
Noha az Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából az utóbbi időben több program is foglalkozott az egészség és az egészségmegőrzés kérdéskörével városunkban, de az egyik legmozgalmasabb az október 22-én szervezett Egészségnap volt. Délelőtt és délután számtalan felnőtteknek és gyerekeknek szóló programmal várták az érdeklődőket. Volt jógaóra, kanga-, gerinc- és crosstréning, capoeira és pilatestorna, gyermekaerobik. A nap fénypontja délután volt, amikor Béres Alexandra fitnesz világbajnokkal együtt tornázhattak a részt vevők.
2016-10-18 10:20:33
Mozgás, sport, egészséges ételek és persze sok-sok játék. Erről szól évről évre a Bem József Általános Iskola hagyományos saláta napja, mely egyben remek alkalom arra is, hogy a nagycsoportos óvodások betekintsenek az intézmény életébe, ízelítőt kapjanak abból, mi is zajlik a számukra talán eleinte ijesztően hatalmasnak tűnő épületben.
2016-10-11 12:15:57
1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49-es szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet. A bécsi forradalom évfordulójára időzített kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság évről évre nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg.
2016-10-11 11:29:26
Különleges projekthéten vannak túl a KEVI általános iskolájának diákjai. Szeptember 26-tól 30-ig a tanulás mellett a teremtett világ csodáival foglalkoztak. Ennek apropóját az adta, hogy ebben az időszakban zajlott a Teremtés Hete. 2016. szeptember 25. és október 2. között a magyarországi egyházak együtt gondolkodtak az energia és klímaváltozás témájáról, valamint arról, hogy az egyházaknak milyen szerepe és hangja legyen e tekintetben, különös tekintettel a mértékletességre és az újrahasznosításra.
2016-10-11 10:58:57
Az Egészségügyi Világszervezet 1992-ben nyilvánította augusztus 1-jét az Anyatej Világnapjává, augusztus első hetét pedig a Szoptatás Világhetévé. Kiskőrösön a Védőnői Szolgálat hagyományosan szeptember végén hívja és várja a témával kapcsolatos összejövetelre az éppen babát váró, illetve a kisgyermekes anyukákat.
2016-09-23 19:53:25
Szeptember 21-én ünnepeltük gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulóját. Idén országszerte különböző rendezvényekkel, programokkal, irodalmi pályázatokkal emlékeznek meg a „legnagyobb magyarról”. Ebből az alkalomból Boldoczki Sándorné ötletét felkarolva Kiskőrös város, a Kiskőrösi Polgári Kör és a Közúti Szakgyűjtemény rá emlékezve koszorúzással és előadással egybekötött megemlékezést tartott.
2016-09-19 11:24:52
A Kiskőrösi Óvodák tanévnyitó rendezvénye volt szeptember 7-én a Művelődési Központban Uzsalyné dr. Pécsi Rita pedagógus és neveléskutató előadása, ahol a Mitől működik a gyereknevelés? kérdés mellett arra is választ kaphattak a szülők és a szakemberek, hogy hogyan lehetünk sikeres és hatékony nevelők?
2016-08-26 14:46:45
„Én úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” Pál apostol korinthusiakhoz írt első levelének szavai adták a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola évkezdő tanári csendes napjának mottóját. A délelőtt az olimpia jegyében telt.
2016-08-19 16:22:21
A Megóvlak Állatbarát Alapítvány idén is megmozdulást szervezett a Hontalan ÁllatokVilágnapja alkalmából. Céljuk, hogy felhívják a lakosság figyelmét a magukra hagyott, kidobott, védtelen, kiszolgáltatott élőlényekre, akik csakis az emberi felelőtlenség miatt jutnak ilyen sorsra. Augusztus 13-án az alapítvány önkéntesei és néhány állatbarát belvárosi sétára indult, melyhez bárki csatlakozhatott saját kedvencével együtt.
2016-08-18 13:22:43
Az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság számára a gyermekek védelme és a közlekedésre nevelő munkában való aktív részvétel már évtizedek óta az egyik legkiemelkedőbb feladat, ezért 2008 szeptember elsején útjára indult az Iskola rendőre program, amely segíti a gyermekek védelmére irányuló baleset-megelőzési tevékenységet.
2016-08-12 17:56:38
Immár 24. alkalommal várja minden kedves látogatóját a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok, mely minden évben szeptember első hétvégéjén zajlik. Ez az év legnagyobb eseménye, igazi összművészeti fesztivál, melyet a szüretelés hagyományát megőrizve, a bor és kultúra nemes kapcsolatát ápolva rendeznek meg évről évre.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.