2021. november 28. vasárnap - Stefánia napja van

HÍREK

Betlehemi Jászol kiállítás a Petőfi Sándor Művelődési Házban
2010-12-23 14:26:05
8 betlehemi jászol érkezett a Művelődési Ház felhívására, melyek Simon András grafikusművész alkotásaival együtt megtekinthetők a kamarateremben. A kiskőrösi Betlehemi Jászol kiállításon bemutatott munkák természetes alapanyagok felhasználásával készültek, így megtalálható az alapanyagok között gyékény, szalma, csuhé, agyag, nemez, fa és papír is. Az alkotások főként fonással, faragással, szövéssel, hímzéssel és hajtogatással készültek.
Közép-Európa katolikus vidékein régóta elterjedt szokás, hogy a karácsonyfa-állítás mellett Jézus születését, a pásztorok és a három királyok látogatását ábrázoló, kis figurákkal berendezett jelenetet helyeznek a karácsonyfa mellé. Mintája az a ma is élő középkori eredetű egyházi hagyomány, hogy karácsonytól vízkereszt ünnepéig a templomokban nagyobb, szinte színpadi hatást elérő szobor együttest állítanak fel a születés barlangját, vagy istállót ábrázoló háttér elé. Ez a szokás a liturgikus vagy bibliai témájú színpadi játékokra vezethető vissza.

A jelenet szereplői a kisded Jézus, anyja Mária és Szent József.  Az őket elsőként felkereső pásztorok, az emberiség első képviselői, akik Lukács evangéliumában leírt hagyomány szerint láthatták és megvallhatták Krisztust.

A napkeleti bölcsek történetét csak Máté evangélista beszéli el. A csillag követése miatt mágusokként is őrzi őket az emlékezet. Királyokká azáltal lettek, hogy ószövetségi jövendöléseket vonatkoztattak rájuk: „Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez” (Iz 60,3) Szent Ágoston szerint ők voltak az első pogányok (ahogy a pásztorok voltak az első zsidók), akiknek megnyilatkozott a gyermek isten mivolta. Nevüket – Gáspár, Menyhért, Boldizsár – csak a 9. század óta említik, ennek a hagyománynak az eredete bizonytalan. Személyüket hol a három életkor, hol az akkor ismert földrészek (Ázsia, Európa, Afrika) képviselőinek tartották, ezért ábrázolták az egyiket mórnak vagy szerecsennek.

A betlehemi jelenet egy képben ábrázolja tehát a három evangéliumi eseményt: Jézus születését, a pásztorok és a napkeleti bölcsek látogatását.  Így kíván emlékeztetni bennünket a karácsony ünnepének igazi jelentésére, a történelembe lépő, az emberrel közösségét kijelentő isteni jelenlétére.


IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.