2021. november 28. vasárnap - Stefánia napja van

HÍREK

Simon András grafikusművész kiállítása Kiskőrösön
2010-12-21 14:16:49
December 17-től látható Kiskőrösön a Művelődési Házban Simon András grafikusművész kiállítása.
1958. február 4-én született Budapesten. Szülei elmondása szerint már két és fél éves korában is ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy nyomot hagyjon a világban. Ez abban nyilvánult meg, hogy bármilyen keze közé kerülő tárggyal, amellyel képes volt vonalat húzni, absztrakt grafittiket helyezett el a lakásuk falain. Szelíd szülői biztatásra aztán rászokott a papírra és ezt a nemes matériát azóta sem hagyta el.

Az általános iskola felső tagozatában egy zseniális festőművész rajztanárral, Bakonyi Mihállyal hozta össze a jó sorsa. A tőle kapott felkészítésnek köszönheti, hogy felvették a budapesti Képző és Iparművészeti Szakközépiskolába, ahol játékkészítő – grafika szakon végezett 1976-ban. Az ezt követő évben két művészeti akadémiára is felvételizett. Érettségi után az Iparművészeti Főiskolára, a következő nyáron pedig a Képzőművészeti Főiskolára, de egyik helyre sem vették fel. Ekkor határozta el, hogy nem veszteget több időt a főiskolákra, a hivatalos diploma nélkül is művész lesz.



1977- ben - apró vargabetűk után - sikerült elhelyezkednie a Tankönyvkiadó Vállalat Grafikai Osztályán. Grafikai szerkesztőként itt kapott maga is kedvet a tankönyv illusztráláshoz. Két év után kilépett a Kiadóból és - mint külső munkatárs- két év alatt 28 tankönyv illusztrációját készítette el. Végül azonban szomorúan kellett rájönnie arra, hogy ez nem az, amire vágyott. A tankönyv illusztrálás sok kötöttsége és megfelelési kényszere lassan teljesen keresztre szegezte benne az alkotó szabadságot. Mélyen hasított lelkébe a felismerés, hogy ő nem mások igényeit kiszolgáló grafikus mester akar lenni, hanem művész. Ettől kezdve képtelen volt több illusztrációs feladatot vállalni. Nem tudta tehát tovább folytatni az addig jól bevált munkáját és ezzel megszűnt az egyetlen pénzkereseti lehetősége is. A helyzet azért volt drámai, mert akkor már két gyermekük volt a feleségével, akivel 1979 – ben házasodtak össze.

A család eltartásának felelősségén túl az ő egyéni drámáját még az is fokozta, hogy bár művésszé szeretett volna válni, nem volt benne biztos, hogy van e elég tehetsége hozzá? Lelki és egzisztenciális értelemben is mély válságba került. Úgy érezte, rajta valóban már csak az Isten segíthet. Egy mélységesen, mélyen átélt imádságban leborult hát elé és arra kérte, hogy könyörüljön rajta és adjon neki tehetséget az Ő végtelen gazdagságából. Olyan tehetséget, amely képessé teszi arra, hogy megtalálva egyéni és másokkal össze nem téveszthető stílusát ki tudja fejezni mindazt, amit rejtett kincsként a lelkében hordoz. Hálája jeleként azt ajánlotta fel, hogy ha megajándékozza a kért talentummal, akkor azzal ő nem a maga, hanem az Ő dicsőségét fogja szolgálni. Hiszi és úgy is tapasztalja, hogy Isten meghallgatta a kérését. Ő pedig gyönyörűséget talál abban, hogy a rajzaival Istent szolgálja, róla beszéljen és Őt dicsérje.
IMPRESSZUM
Copyright © 2020 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.