Online KábelTelefonkönyv

HÍREK

A felhőket is elfújták
2010-06-01 13:12:46
Pápa, Szentendre, Veszprém, Békéscsaba, Kiskunlacháza és Kiskőrös. Tudják mi a közös ezekben a városokban? Mindegyikben olyan fúvószenekar működik, melynek karnagya egykor a kiskőrösi zeneiskolában kezdte tanulmányait. Május 22-én szombaton pedig zenészeikkel együtt léptek fel a Városalapítók Napjához kapcsolódó Fúvószenei Fesztiválon, melynek megálmodója Boldoczki Sándor volt.
Horváth Adrián, Szűcs Csaba, Dalmadi Zoltán és Breznyán István nagy örömmel jöttek vissza oda, ahonnan elindultak, és büszkén mutatták be jelenlegi zenekaraikat. A szép számú vendégzenészhez csatlalkozott természetesen a helyi fúvószenekar is, akiket Boldoczki Sándor és Gmoser István dirigált. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dohos László Liszt díjas karmester, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke is.


Szombaton dél körül már nagy volt a nyüzsgés a Művelődési Házban, ahol időközben elkészült a 6 hatalmas bográcsban rotyogó pörkölt is, amit a fúvósok jó ízűen el is fogyasztottak. Egy óra után a csapat átvonult a Petőfi tér másik végébe, ahonnan azután a kiskőrösi mazsorettek vezetésével egyenként meneteltek vissza a zenekarok a nagyszínpadhoz. Domonyi László polgármester köszöntő szavai után vette kezdetét az egész délutánt átfogó koncert, melyben sorban egymás után színpadra lépett mind a hat zenekar. A szervezők közös műsorszámokkal is érdekesebbé tették a találkozót, melynek fináléjában Vangelis: A paradicsom meghódítása című grandiózus műve csendült fel Dohos László vezényletével.


Ezen a délutánon az időjárás is kegyes volt a fellépőkhöz és a szép számú közönséghez. Csak egyszer gyülekeztek fenyegetően a sötét fellegek, de fúvósaink azt is elfújták.



A résztvevők:

Pápa Város Fúvószenekara - Horváth Adrián karmester


Békéscsabai Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar - Szűcs Csaba karmester


MH Veszprémi Helyörségi Zenekar - Horváth Adrián főhadnagy karmester

                                         
Kiskőrös Város Fúvószenekara - Boldoczki Sándor és Gmoser István karmesterek

                                            

MH Szentendrei Helyörségi Zenekar - Dalmadi Zoltán őrnagy karmester
                       

Kiskunlacháza Ifjúsági Fúvószenekara - Breznyán István - karmester

IMPRESSZUM
Copyright © 2016 Kiskőrös Tv, Minden jog fenntartva.